Világjátékok

Wroclaw a rendező, nem Budapest és Gödöllő

  • MTI/VNA

Wroclaw rendezheti a 2017-es Világjátékokat. A bő öt év múlva sorra kerülő eseményért versenyben volt Budapest és Gödöllő közösen, illetve Fokváros is.

 A kandidálók szerdai prezentációi után csütörtökön délben a lausanne-i Olimpiai Múzeumban Ron Fröhlich, a Világjátékok Nemzetközi Szövetségének (IWGA) elnöke jelentette be a lengyel város sikerét a magyar, illetve a dél-afrikai pályázattal szemben - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) sajtószolgálata.

"Pályázatunk segítségével sikerült bemutatnunk, hogy Budapest és Gödöllő méltó helyszíne lenne a Világjátékoknak, hiszen hazánk sportnemzet, és a létesítmények, infrastrukturális feltételek is megfelelőek. Emellett minden jelentős hazai szereplő beállt a főpolgármester mellé az ügy érdekében - nyilatkozta Szeneczey Balázs főpolgármesteri kabinetfőnök, aki az eredményhirdetésnél és a magyar pályamunka bemutatásánál is jelen volt Lausanne-ban. - A bejelentés során hivatalos indoklást nem kaptunk, az ezt követő informális beszélgetésekben azonban világossá vált számunkra, hogy a magyar gazdaság helyzetével kapcsolatos külföldi hisztériakeltés nem tett jót a pályázatnak, és az IWGA számára vélhetően az sem volt elfogadható, hogy 2017-ben a Magyar Olimpiai Bizottság európai ifjúsági olimpiai fesztivált szeretne rendezni, hiába hangsúlyoztuk a döntéshozóknak, hogy a MOB támogatja a Világjátékokra benyújtott pályázatot."

A magyar küldöttségben Szeneczey mellett Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára, Gémesi György, az NSSZ elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, egyben Gödöllő polgármestere, és Szántó Éva, az NSSZ főtitkára volt jelen az eseményen. Gémesi Szeneczeyhez hasonlóan nyilatkozott a verseny elvesztésének okairól: "A szerdai prezentáció jól sikerült, de az ott feltett kérdések már utaltak arra, hogy melyek lehetnek a negatív döntés okai. A magyarországi gazdasági és politikai helyzetről szóló hírek aggodalmat kelthettek a döntéshozókban, és ugyan a kormány garanciát vállalt a rendezésért, folyamatos kérdés volt, hogy hazánk valóban képes-e finanszírozni a Világjátékokat. A másik ok a Magyar Olimpiai Bizottságnak a 2017-es európai ifjúsági olimpiai fesztiválra benyújtott pályázata lehetett, mivel Ron Fröhlich korábban hangsúlyozta: feltétele a rendezésnek, hogy az esemény előtt és után két-három hónappal ne legyen másik jelentős világverseny Magyarországon. Ezért nem pályázott hazánk az atlétika-vb és a vizes-vb 2017-es megrendezésére. Két évet dolgoztunk ezért az ügyért, nagyon tanulságos időszak volt."

Lengyelország első alkalommal lehet rendező. A Világjátékokon azon sportágak, illetve versenyszámok képviselői indulnak, amelyek nem szerepelnek az olimpia programján.Legutóbb 2009-ben Tajvanon rendezték meg az olimpián kívüli sportágak világversenyét, 2013-ban pedig a kolumbiai Cali lesz a házigazda.

A Világjátékok eddigi, illetve kijelölt helyszínei:
1981 - Santa Clara (Egyesült Államok)
1985 - London (Nagy-Britannia)
1989 - Karlsruhe (Németország)
1993 - Hága (Hollandia)
1997 - Lahti (Finnország)
2001 - Akita (Japán)
2005 - Duisburg (Németország)
2009 - Kaohsziung (Tajvan)
2013 - Cali (Kolumbia)
2017 - Wroclaw (Lengyelország)