Átigazolás

Moratti a milánói derbi után foglalkozik Tévezzel

Az Internazionale elnöke, Massimo Moratti kijelentette, jövő héten folytatja a tárgyalásokat a Manchester City vezetőivel Carlos Tévez leigazolásáról, most csak a városi rivális AC Milan elleni hétvégi ragadóval foglalkozik.

A Tévez-ügynek külön pikantériát ad, hogy mindkét milánói sztárklub szeretné megszerezni az argentint, jelen pillanatban látszólag az Inter van előnyben, mivel a Milan nem tudta "elpasszolni" Alexandre Patót a Paris Saint-Germainnek, és az ebből befolyó pénzből finanszírozta volna a transzfert. Moratti ugyanakkor most csak az összecsapásra fókuszál.

"Majd a derbi után beszélhetünk erről" - mondta az őt faggató riportereknek. "Ami Tévezt illeti, néhány nappal ezelőtt már elmondtuk, hogy majd a jövő héten megvitatjuk az ügyet. Most csak a vasárnapi mérkőzéssel foglalkozunk."

A hírek szerint a kék-feketék 25 millió eurót plusz különféle bónuszokat ajánlottak az angoloknak a balhés csatárért, de az elnök ezt nem erősítette meg. "Kapcsolatban vagyunk rengeteg klubbal szerte a világon, köztük a Cityvel is."

A derbit vasárnap este 20:45-kor rendezik a Milan pályaválasztásával. A vörös-feketék vezetik a tabellát, a rivális Inter nyolc ponttal lemaradva az ötödik helyen áll.