Férfi vízilabda

Megvan az eindhoveni csapat, Gór-Nagy és Török nem utazik az Eb-re

megosztom

Kemény Dénes, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya pénteken keretet hirdetett a hétfőn kezdődő eindhoveni Európa-bajnokságra. Gór-Nagy Miklós és Török Béla nem fért be a 13 fős csapatba.

"Meg kell, hogy mondjam, igazából még a mai edzésen is meg kellett győződjek arról, hogy a sérültek várhatóan hétfőre száz százalékos állapotban lesznek, már ami az egészségi állapotukat illeti, vagyis hogy várhatóan teljesen meggyógyulnak-e. Igazából meg tudtam volna oldani ebből a 15-ből, ha valakivel komolyabb gond vagy bizonytalanság lett volna. Azért döntöttem e mellett a 13 játékos mellett, mert úgy éreztem, hogy a jó EB-szereplés érdekében ez a leghelyesebb. Remélem, hogy akik megkapták a bizalmat, élni fognak vele, s azok, akik a felkészülési meccseken mutatott teljesítménynél többre képesek, rögtön javulni fognak. Akiket pedig nem nevezek, azok abból a munkából, amit most csináltunk, meg azokból a feladatokból, amiket adtam nekik, remélhetőleg profitálni fognak, s ha nyáron bekerülnek az olimpiai keretbe, nagyobb eséllyel szállnak harcba, ha látják, hogy mi az, amiben javulniuk kell. Tehát abban bízom, hogy még azoknak a játékosoknak a szempontjából is hasznos lesz a döntésem, akiket most nem nevezek" - mondta a szövetségi kapitánya válogatott hivatalos honlapjának, a vlv.hu-nak.

A nemzeti csapat még egy edzést tart itthon, majd szomaton, Amszterdam érintésével utazik el az eindhoveni Európa-bajnokság helyszínére.

Az Eb-keret:
Baksa László, Szécsi Zoltán - kapusok, Biros Péter, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Katonás Gergely, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Steinmetz Ádám, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes - mezőnyjátékosok.

 

megosztom