Karrier

A Dinamo játékosai örülnek Dzsudzsák leigazolásának

megosztom

Dzsudzsák Balázs a Dinamo Moszkvánál aláírt, négy évre szóló szerződése aláírása után elmondta: barátként vált el az Anzsitól.

Dzsudzsák Balázst örömmel fogadták a Dinamo Moszkvánál - Fotó: mlsz.hu

"A Dinamo vezetői elárulták, hogy a napokban rendeztek egy kisebb közvélemény-kutatást a játékosok körében, megkérdezték tőlük, mit szólnak a szerződtetésemhez" - mondta a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapjának Dzsudzsák. - "A visszajelzések pozitívak voltak, úgy tudom, mindannyian örömmel fogadták a hírt, és úgy fogalmaztak, hogy nagy szükség van rám a csapatnál. Az életem nem sokat változik a klubcsere után, ugyanott fogok lakni, mint eddig, mindent biztosítanak számomra, amit korábban az Anzsi is biztosított. Ezek után sem lesz gondom semmire, kizárólag a focival kell foglalkoznom, és ahogyan a szerződés aláírása után is elmondtam, rendkívül boldog vagyok, hogy egy ilyen patinás klubhoz igazolhattam. A tavaszi szezont az Anzsi ellen kezdjük meg, és már többen kérdezték, hogy milyen érzés lesz volt csapatom ellen debütálni. Bizonyítanom nem kell az Anzsinak, nem haragban váltunk el, szó sincs arról, hogy bármiért is revánsot kellene vennem. Barátokkal fogok találkozni a pályán, büszke vagyok, hogy az Anzsi tavaly szerződtetett, és ha csak néhány hónapig is, de a klub játékosa lehettem. Mostantól azonban minden erőmmel arra koncentrálok, hogy megmutassam: új csapatomnak érdemes volt bíznia bennem, szeretném, ha gyorsan bebizonyosodna, hogy jól járt velem a Dinamo."

megosztom