London 2012

Kenya földdel és autóval fizetne az olimpiai bajnokoknak

  • VNA

Minden korábbinál népesebb olimpiai küldöttséget szeretne küldeni Londonba Kenya, amely többre vágyik a pekingi hat aranynál.

Alig kétszáz nappal a londoni olimpia megnyitója előtt bizakodóak a kenyai olimpiai csapat vezetői, akik úgy látják, hogy idén minden korábbinál népesebb csapatuk lehet a játékokon. Az először 1956-ban olimpiai résztvevő Kenya a 2004-es athéni olimpián indult a legnagyobb csapattal, akkor 94 sportolójuk vett részt a játékokon. A tervezett nagy létszámú csapattól persze eredményeket is várnak, így bíznak a pekingi éremtermés (14) túlszárnyalásában.

Érdekes módon Kenya Pekingben csupán 48 sportolóval vett részt, ennek tükrében pedig az ott megszerzett hat (!) aranyérem kifejezetten jó aránynak minősül, amely amúgy az afrikai ország valaha volt legjobb olimpiai szereplését is jelenti. A kiemelkedő siker természetesen a kenyai atlétáknak köszönhető, akik valamennyi érmet szállították Pekingben és akik ezzel a sportági éremtáblázaton az Egyesült Államok és Oroszország mögött a harmadik helyet szerezték meg.

A kenyai futók Londonban is jók lehetnek
„Sok fiatal tehetségünk van, akik képesek hasonlóan jól szerepelni majd Londonban is. Ehhez kellenek viszont a megfelelő feltételek és edzési lehetőségek. Ebben a vonatkozásban jobban állunk, mint a 2008-as olimpia előtt, így bizakodva várjuk a nyári eseményt” - nyilatkozta a kenyai olimpiai bizottság elnöke, a korábbi kétszeres olimpiai bajnok Kipchoge Keino. „Szeretnénk kiemelten jutalmazni a jól szereplő sportolóinkat, a szokásos pénzügyi juttatásokon felül pedig azt tervezzük, hogy művelhető földet illetve autót adunk nekik” - tette hozzá Paul Otuoma, kenyai sportminiszter.

Most már nem csak az atlétáktól várnak kiemelkedő eredményt (akik az ország eddigi 75 olimpiai érméből 68-at szereztek), hanem például a fennmaradó hét érmet megszerző ökölvívóktól is, akik viszont utoljára 1988-ban (Robert Wangila révén) szereztek aranyérmet. Az atlétika szerepel persze nyilvánvalóan most is a fókuszban, de akár más kenyai sportolók is sztárokká válhatnak majd Londonban, mint például az úszó Jason Dunford, aki a pekingi olimpia 100 méteres pillangóúszásának döntőjében ötödik lett az amerikai Michael Phelps mögött, így joggal sorolható a londoni éremesélyesek közé.

Kenyai érmesek a 2008-as pekingi olimpián
Aranyérem  
Asbel Kipruto Kiprop férfi 1500 méteres síkfutás
Birmin Kiprop Kipruto férfi 3000 méteres akadályfutás
Wilfred Bungei férfi 800 méteres síkfutás
Samuel Wanjiru férfi maratoni futás
Pamela Jelimo női 800 méteres síkfutás
Nancy Lagat női 1500 méteres síkfutás
Ezüstérem  
Janeth Jepkosgei női 800 méteres síkfutás
Catherine Ndereba női maratoni futás
Eunice Jepkorir női 3000 méteres akadályfutás
Eliud Kipchoge férfi 5000 méteres síkfutás
Bronzérem  
Richard Kipkemboi férfi 3000 méteres akadályfutás
Micah Kogo férfi 10000 méteres síkfutás
Alfred Kirwa Yego férfi 800 méteres síkfutás
Edwin Cheruiyot Soi férfi 5000 méteres síkfutás