Kosárlabda

Rátgéber László szerint új korszak kezdődik

Az egykori pécsi sikeredző még sosem dolgozott férfi csapattal, most egyből a válogatottnál kezdi.

Rátgéber László lett a férfi kapitány

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöksége pénteken Rátgéber László, illetve a szlovák Stefan Svitek pályázatát fogadta el a férfi, illetve női szövetségi kapitányi posztra. Különösen előbbi szakember kinevezése volt a meglepetés, hiszen még sosem dolgozott férfi csapattal pályafutása során.

"Természetesen nagyon örülök a felkérésnek - mondta a bama.hu-nak Rátgéber László. - Igazából túl sok konkrétumot nem tudok mondani, paneleket meg nem szeretnék puffogtatni. Az azonban biztos, hogy új korszak kezdődik: nekem is, hiszen még soha nem dolgoztam felnőtt férficsapattal, s a magyar férfi kosárlabdának is, hiszen ez lesz az első alkalom, hogy egy, alapvetően a női szakágban sikeres trénert bíznak meg a válogatott vezetésével. Nekem nagyon fontos volt, hogy ezen munka mellett az akadémiám ügyeivel is tudok majd foglalkozni, a kettőt abszolút lehet egymással párhuzamosan csinálni. S hogy lesznek-e válogatott meccsek Pécsett? Szerintem aki ismer engem, az tudja a kérdésre a választ.

Rátgéber László 1993 és 2008 között kilenc bajnoki címet, illetve kupaaranyat, továbbá két Euroliga-bronzérmet gyűjtött a pécsi női csapattal, 2009-ben Euroligát nyert a Szpartak Moszkvával, később pedig a török Fenerbahce kispadján szerzett bajnoki címet. A női válogatottat 1997 és 2004 között, illetve 2008-2009-ben irányította.

"Rátgéber László esetében nem volt ellenvetés, de ha lett volna, a végső szakmai döntés akkor is a szövetségé - mondta Szalay Ferenc, a szövetség elnöke. - Az utánpótlás-akadémiáját természetesen viheti tovább, de ha mondjuk külföldi edzői ajánlatot kapna, az új helyzetet teremtene. Tanulságos volt a legutóbbi kapitányválasztás, ugyanazokat a hibákat nem akartuk még egyszer elkövetni."