Női kézilabda

Óriási bravúr a Ferencváros legyőzése! - Kovács Péter

Kovács Péter felfelé igyekszik a Békéscsabával

  • Jocha Károly

A pénteki női kézilabda bajnoki mérkőzések szenzációját a Békéscsaba együttese okozta a Ferencváros 29-28 arányú legyőzésével.

Kovács Péter, a Békéscsaba női kézilabdacsapatának vezetőedzőjeA csapatot kieső helyen átvevő Kovács Péter - akit az edzőbizottság javaslata ellenére nem tettek meg női kapitánynak - eddigi munkája nyilván benne van ebben az eredményben.
- Természetesen nagyon örülünk ennek a sikernek, hiszen reményeink és terveink szerint megpróbálunk minél több, korábban elszórt pontot visszaszerezni. A Ferencvárostól elrabolt pontok pedig mindenképpen többet érnek, mint ha egy alsóházi együttes ellen tudunk győzni.

- Mégis, minek köszönhetik ezt a visszhangos sikert?
- Elsősorban a csapat jó védekezésének és a kapcsolódó kapusteljesítménynek. A küzdőképesség diadala volt az ez eredmény a kőkemény készülődést követően. Úgy éreztem, mintha az FTC kicsit tompább lett volna, a mieink viszont még a budapestiek ötgólos vezetésénél is határtalan lelkesedéssel játszottak. Úgy tűnt, mi jobban akartuk a sikert, s ez döntőnek bizonyult.

- Mennyit lendít ez a bravúr a Békéscsaba felfelé menekülő gárdáján?
- Remélem, a lányok további erőt merítenek a Fradi legyőzéséből, de mindenkit óvatosságra intek a következő, a szerdai újabb bajnokival kapcsolatosan. A Siófok ugyanis igen jól erősített, meghirdetett céljaik között van az első négy közé kerülés is.

- Szerdán kerül sor a Ferencváros - Győri ETO Audi összecsapásra is.
- Ez a hatvan perc mindenképpen nagy szakmai csemegének számít, hiszen a Ferencváros az egyetlen, olyan csapat, amely hazai pályáján legyőzheti a győrieket.

Forrás és fotó: Jocha(Press) Károly