NB I

Hétfőn kezdődik a felkészülés Zalaegerszegen, Meyé nélkül

Az NBI utolsó helyezettje hétfőn kezdi meg a felkészülést a tavaszi idényre. Egy hiányzó máris van az egerszegieknél, Roguy Meyé a gaboni válogatottal készül a közelgő Afrikai Nemzetek Kupájára.

A ZTE hivatalos honlapján megjelent beszámoló új érkezőkről nem ejt szót. Mint ismert, Nagy Ferenc tulajdonos korábban elmondta, Tököli Attila távozása biztosra vehető, Sadekkel szerződést bontottak, Bujor pedig átadólistára került. Ivan Delic és Ahmet Delic is máshol folytatja pályafutását, rajtuk kívül Stanislavljevic is távozófélben van.