Protokoll

Esküt tett a magyar ifjúsági olimpiai csapat

  • VNA/mob.hu
megosztom

Magyarország kilenc sportolóval vesz részt az Innsbruckban rendezendő téli ifjúsági olimpián.

A Magyar Sport Házában pénteken rendezték meg az első téli ifjúsági olimpiára utazó sportolóink eskütételét. Magyarországot Kékesi Márton és Úry Zsuzsanna alpesi síző, Panyik Dávid sílövő, Kovács Attila és Gasparics Fanni jégkorongozó, Farkas Tamás és Tóth Tímea rövidpályás gyorskorcsolyázó, Bodnár Zénó sífutó, valamint Szilágyi Ákos síugró képviseli a január 22-ig tartó ausztriai viadalon, melyre a küldöttség hétfőn utazik el. Az eskü szövegét előmondta Regőczy Krisztina, olimpiai ezüstérmes jégtáncos, a MOB elnökségi tagja.

Pénteken a magyar csapat tagjai esküt tettek a Magyar Sport Házában
„Kijelenthetjük, hogy a magyar csapatba az ország utánpótlásának legjobbjai kerültek be, mert a versenyzők nem alanyi jogon indulnak, hanem kvótát kellett szerezniük" - mondta Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója, az Innsbruckba utazó csapat vezetője. "Meg kell jegyeznem, hogy az ifjúsági olimpia nem csak sportesemény. Egyharmad részben a sportról szól, de ugyanekkora arányban kap szerepet benne a nevelés és a kultúra is, mert egyértelmű célja az olimpiai eszme közvetítése a fiatalok felé.”  Az eseményen - többek között - részt vett Szabó Bence MOB-sportigazgató, Dr. Tóth Szabolcs csapatorvos és Darázs Péter ifjúsági olimpiai nagykövet.

Az innsbrucki korosztályos csúcseseményen 6 sportág 15 szakágának 63 versenyszámában több mint ezer 14-18 év közötti sportoló indul.

megosztom