Győr

Dudás megtartaná a második helyet, Koltai gólokat vár magától

A Győri ETO két magyar labdarúgója egyaránt csapata teljesítményét helyezi előtérbe, de emellett saját maguktól is többet várnak a tavasz folyamán.

A győriek tavasszal is tartanák a jó formát Mint arról korábban beszámoltunk, több NB I-es csapathoz hasonlóan a győriek is hamarosan megkezdik az alapozást a tavaszi idényre, és ugyan a keretben több változás is lesz, Dudás Ádámot és Koltai Tamást ez nem érinti, így ők csak a felkészülésre koncentrálhatnak.

"Nem tettem fogadalmat, de bevallom, megálmodtam, mit szeretnék elérni csapatommal együtt ebben az évben: célunk megtartani a második helyezést vagy még előbbre lépni a tabellán. Nem zártam rossz évet, ott akarom folytatni a focit, ahol tavaly abbahagytam. Jó játékkal, gólokkal venném ki a részem az ETO sikeréből." - mondta Dudás Ádám, aki az ősszel fontos tagjává vált a Rába-parti alakulatban.

A győriek másik magyarja, Koltai Tamás Dudáshoz hasonlóan a csapat szereplését helyezi az előtérbe, de azért magától is többet vár a tavasz folyamán. 

"Én tettem fogadalmat. El is árulom, hogy mit: szeretném, ha sikeresebb év lenne számomra a mostani, mint a tavalyi volt. Elsősorban saját magamtól várok többet, jó lenne, ha ez találatokban is megmutatkozna. Gólokkal kicsit adós maradtam az elmúlt szezonban. Persze az sem lenne rossz, ha az amúgy is előkelő helyezésen a csapattal is javítani tudnánk, minél több győzelmet aratnánk és végül bajnokok lennénk." - mondta a válogatott játékos az eto.hu-n.