Haladás

Bemutatták a játékosoknak Artner Tamást

megosztom

Péntek délelőtt hivatalosan is bemutatták a játékosoknak a Haladás Sopron Bank új vezetőedzőjét, Artner Tamást. A szakember másfél órán keresztül ismertette terveit, céljait a futballistákkal.

A haladas.hu-n olvasható beszámoló szerint az edző mellett a klub részéről Tóth Miklós ügyvezető igazgató, a tulajdonosok képviseletében pedig Horváth Balázs köszöntötte a zöld-fehér futballistákat.

"A vezetők hivatalosan is bemutattak a fiúknak, ezt követően elmondtam elvárásaimat a játékosoknak, beszéltem arról, hogy mit, hogyan képzelek el - mondta Artner Tamás. - Azért tartottam fontosnak a mai beszélgetést, mert egyrészt nem akartam emiatt a jövő héten edzést kihagyni, másrészt jó, ha tisztában vannak a játékosok, hogy mire számíthatnak tőlem. Vázoltam a célokat, átbeszéltük a dolgokat,  hangsúlyoztam, elengedhetetlen, hogy valamennyi labdarúgó kiadja magából a maximumot, egyszerűbben fogalmazva azt nyújtsa, amit tud, amire képes. Goran Vujovic kivételével valamennyi labdarúgó itt volt, montenegrói csatárunk az ortodox karácsony miatt csak kedden csatlakozik a kerethez.Az érdemi munka csak hétfőn kilenc órakor kezdődik, ekkor egy állapotfelméréssel kezdünk, ami annyit tesz, hogy az öltözőben vért vesznek a játékosoktól."

A klubhoz kapcsolódó hír, hogy egyes információk szerint a Haladás szeretné megszerezni a Kecskemét középpályását, Bori Gábort. "Jómagam sem a kecskemétiekkel, sem a játékossal nem beszéltem. Azt persze nem tagadom, hogy több játékost is szeretnénk megszerezni, jónéhány labdarúgóval tárgyalunk, de jelen állás szerint a január 9-i edzésen nem láthatnak új arcot a szurkolók. Sem magyart, sem külföldit - pedig a menedzserek rengeteg külföldi futballistát ajánlanak, de eddig nem találtunk olyat, aki minden szempontból megfelelne" - fogalmazott Tóth Miklós, a Haladás ügyvezetője.

megosztom