Átigazolás

Reyes aláírt a Sevillához - hivatalos

megosztom

A Sevilla bejelentette, hogy José Antonio Reyes, az eddig az Atlético Madridot erősítő spanyol szélső három és fél éves szerződést írt alá a klubhoz.

Reyes a Sevillában kezdte a pályafutását, majd 2004-ben az Arsenalhoz igazolt. Onnan 2007-ben kölcsönbe a Real Madridhoz került, majd az Atlético játékosa lett. A Matracosok is kölcsönadták egy szezonra a Benficának, de 2009 óta Madridban szerepelt.

A szélső korábban elmondta, hogy többek között azért vágyik vissza nevelőegyesületéhez, mert édesapja beteg.

A Sevilla az átigazolási díjról nem ejtett szót közleményében, de korábbi sajtóhírek szerint a játékos mintegy 3 és millió euróért válthatott csapatot.

megosztom