Tour de Ski

Dario Cologna nagy lépést tett az összett siker felé

  • VNA

A svájci Dario Cologna nyerte meg a Tour de Ski hetedik szakaszát, összetettben jócskán növelve ezzel előnyét.

A Tour de Ski sorozat úgynevezett királyetapja szerepelt a programban csütörtökön, ahol Cortina és Toblach között 32 kilométer megtétele várt a férfi mezőnyre. Az eredeti tervekhez képest ugyan a távot négy kilométerrel rövidíteni kellett, de a szakasz lényeges részei nem maradtak ki, így izgalmas küzdelmet várt mindenki. A hendikep indítás miatt az összetett verseny élén álló Dario Cologna indult elsőként, aki alig 13,5 másodperces előnnyel indult a másik favorit, a norvég Petter Northug előtt.

Dario Cologna óriási lépést tett az összetett győzelem felé

Szakértők egybehangzóan azt várták, hogy Northug hamar utoléri majd a svájcit és ők ketten összedolgozva próbálnak meg a mezőny előtt haladni. Ennek a forgatókönyvnek az első fele meg is valósult, Northug gyorsan felért Colognára, de a 12 km hosszúságú folyamatosan emelkedő szakasz elején nagyon hamar és váratlanul drasztikusan visszaesett. Amíg Cologna saját tempójában ment, addig a norvég alig egy kilométer alatt 40 másodperces hátrányt szedett össze, sőt a táv további részében is csak arra figyelt, hogy versenyben maradjon. Northugot a harmadikként rajtoló Alexander Legkov viszonylag hamar utolérte, az orosz pedig sokáig húzta is magával őt.

A táv felénél aztán az üldözők közül hárman (a kanadai Devon Kershaw, a francia Maurice Manificat és a svéd Marcus Hellner) jöttek fel Legkovékra. Ők öten aztán tisztes távolban (másfél perces hátránnyal) követték a mezőny élén továbbra is egyedül sífutó Colognát. A toblachi stadionba érve sem lassult le a svájci, aki végül fölényesen nyerte meg a szakaszt, így megerősítette elsőségét a Tour de Ski összetettjében is. Az üldözők közül a sprint befutót végül Northug nyerte meg, így megvédte második helyét az összetettben, de láthatóan nem volt jó erőben ezúttal. Legkov jött be végül a harmadik helyre, így ő is maradt a helyén az összetettben. A Tour de Ski a pénteki szünnap után szombaton már Val di Fiemmében folytatódik, ahol 20 km-es klasszikus stílusú etap vár a mezőnyre.

Tour de Ski 2011/12
7. szakasz: Cortina - Toblach 32 km
1. Dario Cologna (svájci) 1:09:25,2
2. Petter Northug (norvég) +1:15,4 mp
3. Alexander Legkov (orosz) +1:16,4 mp
4. Devon Kershaw (kanadai) +1:16,8 mp
5. Marcus Hellner (svéd) +1:17,2 mp
6. Maurice Manificat (francia) +1:18,3 mp

 

Tour de Ski 2011/12
az összetett verseny állása a 7. szakasz után
1. Dario Cologna (svájci) 3:02:25,6
2. Petter Northug (norvég) +1:20,8 mp
3. Alexander Legkov (orosz) +1:26,4 mp
4. Devon Kershaw (kanadai) +1:31,8 mp
5. Marcus Hellner (svéd) +1:32,2 mp
6. Maurice Manificat (francia) +1:33,3 mp