Serie A

Alberto Gilardino a 82-es mezben alkotna nagyot Genovában

  • Bodnár Gergő
megosztom

Csütörtökön a genovai Sheraton Hotelben hivatalosan is bemutatták a sajtó képviselőinek Alberto Gilardinót.

Gilardinót bemutattát Genovában - genoa24.it

Az olasz bajnokságban a tizedik helyen álló Genoa új csatára 8 millió euróért érkezett a Fiorentinától, ahol az elmúlt három és fél idényt töltötte. A 2016 június 30-ig szóló szerződést aláíró Gilardino a 82-es mezt választotta.

"A korábbi számom a 11-es már foglalt volt, így a születési évem, és az olasz válogatott világbajnoki győzelme miatt a 82-es mezt választottam"- mondta a sajtótájékoztatón a 29 éves csatár. "Szeretnék köszönetet mondani a Della Valle családnak akik nagyon jól bántak velem a Fiorentinánál. Szeretem a kihívásokat, az eddigi pályafutásom bővelkedett a megoldandó helyzetekben, szóval nem félek. Sőt épp ezért választottam a Genoát. Kemény hónapokon vagyok túl, kellett a környezetváltás. Egy olyan klubra volt szükségem, ahol bizalmat kapok és számolnak velem"  -nyilatkozta Gilardino.

"Hiszek benne, hogy a szurkolók segítségével, főleg hazai pályán igazán nagyot alkothatunk. Célom az olasz válogatottság, úgy érzem a Genoából van esélyem visszakerülni Prandelli csapatába. Nagyon szeretnék szerepelni a nyári Eb-n"- mondta csütörtöki bemutatása alkalmával Alberto Gilardino.

megosztom