NHL

Téli klasszikusok és rekordok közelében - 13. heti NHL erőrangsor

  • Molnár Dávid
megosztom

2012-be lépett az NHL, azonban ez nem jelenti azt, hogy lassabb tempóra kapcsolt volna az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság. Már az óév utolsó napja is meccsdömpinget hozott, majd ezt követte a 2-ai Winter Classic, melyen a Rangers és a Flyers ütköztek meg az egy meccs erejéig a Philadelphia otthonául szolgáló Citizens Bank Park mesterséges jegén. Az összecsapás hozott izgalmakat, gólokat, és kemény hokit, de ami az NHL szempontjából legfontosabb, hogy nézőket is, mely alapján nem kerülhet akadály a jövőben a Winter Classic folytatásának.

Winter Classic – igazi klasszikusHogy pontosan mikor alakult ki a jégkorong csodálatos sportága, nem lehet behatárolni, ahogy egy konkrét helyszínt sem. De az biztosan kijelenthető, hogy a szabad ég alatt, egy befagyott tó tükrén fektették le egykor a sportág alapjait, és ez előtt tisztelegve rendezték meg 2003 novemberében az első alapszakasz mérkőzést, mely az edmontoni Commonwealth Stadiumban, egy kültéri stadionban került megrendezésre.

A 2004-2005-ös lockout sokat ártott az NHL-nek, főleg nézettség szempontjából, és az NHL fejesei tisztában voltak vele, hogy nem elég a meccsek tempóját felgyorsítani, kell valami speciális esemény, ami akár több ezer nézőt is be tud vonzani az élő mérkőzésre, és a TV-nézőket is leköti. Tekintve, hogy még a legnagyobb NHL-es arénák is maximum húszezer nézőt képesek befogadni, az NHL nem is gondolkodhatott másban, minthogy újabb mérkőzéseket rendezzen a szabad ég alatt.

Az első Winter Classicre 2008. január 1-jén került sor, Buffalóban, ahol Ryan Millerék a Pittsburghöt fogadták. Az első ilyen nagy esemény több mint 70 ezer nézőt vonzott be a kültéri stadionba, úgy-hogy mindenképp sikerként könyvelhette el a próbálkozást az NHL. Nem véletlen, hogy ezután hagyománnyá vált, hogy január első napján az NHL egy Winter Classickel kedveskedik a nézőinek. Bár a kilátogatók száma ezt követően 40 000 környékére apadt - ez alól csak a tavalyi, Pittsburghben megrendezett kivétel, melyre több mint hatvannyolcezren látogattak ki – ettől függetlenül az NHL-nek rendkívül nyereségessé vált ez az esemény. Először is kétszer-háromszor annyi nézőt tudtak kicsalogatni a helyi baseball csapatok stadionjába, mint a saját arénájukba. Másodszor a TV is ráka-pott az eseményre, és különbözőképpen promózták a különleges eseményt – a tavalyi, 2011-es óta pl. az HBO egy négyhetes Road to the Winter Classic műsorral áll elő, mely felöleli a két résztvevő csapat utolsó négy hetét a nagy esemény előtt.

Winterclassic - Fotó:AFP

Mindemellett pedig a múlt előtt is tisztelegnek a játékosok és a klubok – nemcsak a jégkorong meg-alapítói előtt, de a franchise-ok előtt is, hiszen az is hagyománnyá vált a Winter Classic mérkőzése-ken, hogy a játékosok a csapatok születésekor használt, tehát retro mezben állnak ki.
Ami pedig a résztvevőkkel kapcsolatos misztikát illeti: egészen 2010-ig az idegenben játszó csapat az az évi rájátszásban egészen a nagydöntőig menetelt - ezt a sort tavaly szakította meg a Washington Capitals, mely már a konferencia-elődöntőben kiesett söpréssel a Tampa Bay ellen. Ami még ennél is érdekesebb, hogy a résztvevők egyike a következő évben elnyerte a kupát: a 2008-as Winter Classic után 2009-ben a Pittsburgh diadalmaskodott, 2010-ben a Chicago, akik 2009-ben kikaptak 6-4-re a hazai Winter Classicon a Detroittól, 2011-ben meg ugyebár a Boston került a csúcsra, akik azzal dicsekedhetnek, hogy sikerült megnyerniük hazai együttesként a Winter Classicot 2010-ben a Flyers ellen. A másik négy hazai együttes mindig kikapott az újévi eseményen.

Ami az esemény jövőjét illeti, az NHL nem akar a közeljövőben véget vetni a Winter Classicnek. Sőt, ha minden igaz, akkor jövőre a Detroit a Torontóval ütközhetne meg, mely 2009 után ismét egy Original Six párharcot eredményezne, melynek a veterán hokidrukkerek, nem is beszélve a kanadai nézőkről, rendkívül örülnének. Más kérdés, hogy maguk az amerikaiak kevésbé lennének kíváncsiak egy kanadai együttes szereplésére a Winter Classicon.
Amíg ez el nem dől, addig csupán a Pittsburghnek és a Washingtonnak van izgulnivalója amiatt, hogy ha már egy sorozatot megszakítottak, legalább a Stanley-kupával kapcsolatos szériával ne tegyenek ugyanígy. Azonban még messze van a vége, és az erőviszonyok nagymértékben változhatnak a rájátszás kezdetéig.


Útban egy negatív rekord feléÁltalában ha a csapatok emberelőnybe kerülnek, akkor nagy esély van arra, hogy gólt lőnek. A New Jersey Devils esetében ez pont fordítva működik: Erik Condra hétfői emberhátrányban született gólja már a 12. volt, melyet a Devils emberelőnyben elszenvedett. Bár az előzőekhez képest Condra gólja szinte a semmiből érkezett, attól még tény marad, hogy minden második meccsen engednek az ellenfélnek egy ziccert emberhátrányban, amiből általában az ellenfél jön ki jobban.

Ha folytatódik ez a tendencia, akkor előreláthatólag 26 emberelőnyben elszenvedett találattal zárják majd a szezont az Ördögök, ami természetesen NHL csúcs lenne. A jelenleg is élő negatív rekordon három csapat osztozkodik: egyaránt 22-t kapott az 1984-85-ös Pittsburgh, az 1991-92-es Minnesota North Stars (ebből lett később a mai Dallas Stars), valamint az 1995-96-os Colorado, mely utóbbi azért abban az évben kupát is nyert.
A Devils eddig Ilja Kovalchukot erőltette a kék vonalon, akit általában egy vérbeli védővel párosítot-tak. Ennek ellenére az ellenfél csatárai rendre kihasználták Kovalchuk gyér védekezési képességeit. Miután folyton noszogatták a Devils vezetőedzőjét, Peter DeBoert, hogy váltson át két védőre az emberelőnyök alatt, a mester beadta a derekát, de a hétfői alapján semmi sem változott.

A New Jersey kapusának sok a dolga - fotó: AFP 

„Nincs rá válaszom. Ez nem egy olyan dolog, amit lehetne gyakorolni. Sokszor megtekintettük videón (a gólokat), és felhívtuk rá a játékosok figyelmét.” - DeBoer tehetetlennek tűnik, és igazából teljesen érthető, hiszen minden tőle telhetőt megtett már az emberelőnyben kapott találatok visszaszorítására. Azt meg senki sem várhatja el tőle, hogy öt védőt küldjön ki emberelőnyös helyzetben a pályára.
Ettől függetlenül a játékosoknak jobban oda kellene figyelniük ezekre, hiszen azokon a meccseken, amikor emberhátrányos gólt szereztek ellenük, csupán háromszor sikerült győzniük. Nyolc alkalom-mal rendes játékidőben, hétfőn pedig hosszabbításban hullottak el Kovalchukék.
Az NHL-ben semelyik más csapat nem engedett 5 emberhátrányos gólnál többet az ellenfélnek, ami jól jelzi, hogy valami nagyon nincs rendben a Devils emberelőnyös egységével. Ezzel szemben az Ördögök büszkélkedhetnek a liga legjobb emberhátrányos védekezésével (91.4%), és ők lőtték a legtöbb emberhátrányos gólt is. Ezt fejtse meg valaki.


Öröm az ürömbenSteven Stamkos szezonbeli 27. találatát lőtte a Toronto ellen, amivel felcsillant a remény a csapata számára, hogy ebben a meccsben több is lehet. Végül a Tampa Bay 7-3-ra kikapott, ez volt a Villámok 18. veresége a szezonban, mely egyáltalán nem úgy alakul, ahogy azt a tavalyi rájátszás után elképzelték volna sokan.
A Tampa Bay 2011 tavaszán a Pittsburghöt és a Washingtont is kiverte, és Guy Boucher regnálásának első évében konferenciadöntőt játszhattak Stamkosék. Egy lépéssel a nagydöntő előtt azonban a Boston Bruinsszal kerültek szembe, és bár alaposan megszorongatták őket, végül mégis nekik kellett gratulálniuk a végül bajnoki címet nyerő Bocsoknak.

Az új szezonnak úgy vágtak neki, hogy kulcsembereket nem igazán vesztettek. Bár Sean Bergenheim a rájátszásban fontos gólokat lőtt, az elvesztése mégsem jelentett érvágást a Tampa Bay számára. Épp ezért kiábrándító a csapat eddigi teljesítménye a már lassan a második feléhez közeledő alapszakaszban. 37 pontjukkal a keleti főcsoportban hátulról a negyedikek, igaz csak 7 ponttal vannak lemaradva a 8. helyen tanyázó New Jersey-vel szemben. Ettől függetlenül a tavalyi sikerek után mégis elkeserítő az a játék, amit meccsről meccsre mutatnak a Villámok.
Egyetlen örömük a 21 éves Steven Stamkos, aki jelenleg 5 góllal vezeti az egész ligát, és nagy eséllyel pályázik arra, hogy 2009-2010-es szezon után ismét 50 gól felett termeljen. Stamkos 2008-ban mutatkozott be a ligában, mint az az évi draft 1/1-ese, és az újoncok hagyományához híven elég döcögősre sikeredett az első éve: 23 góllal és assziszttal zárt, összesen ez 46 pontot jelentett újonc évében a kanadai centernek. Ezt követően azonban rátalált a góllövés ösvényére, rögtön második idényében 51 gólt szállított a floridai együttesnek, tavaly pedig 45-öt, amivel Corey Perry mögött másodikként végzett a góllövők listáján.

A szezon feléhez közeledve már teljesítette a tavaly szerzett találatainak felét, és előreláthatólag ismét 50-en felül fog teljesíteni. Ami azonban igazán dicséretes, hogy Stamkos sokat fejlődött helyzeteinek kihasználását illetően: idén 20.5%-os hatékonysággal lő, ami messze a legjobb mutató az eddigi pályafutásában. Érettségét az is jól jelzi, hogy míg az előző két szezonban főként emberelőnyben lubickolt, most a 27 találatából mindösszesen 5 esett emberfórban.
A Tampa Bay drukkerei meg lehetnek elégedve vele, ha már a csapat többi részével nem is. De ki tudja, hátha a második etapban felnőnek a veteránok is az ifjú titán teljesítménye mellé. Még nincs veszve semmi.

NHL
13. heti erőrangsor
Csapat Heti helyezés Múlt heti helyezés Mutató
New York Rangers 1. 2. 25-9-4
Boston Bruins 2. 1. 24-10-1
Detroit Red Wings 3. 4. 25-13-1
Vancouver Canucks 4. 6. 24-13-3
Chicago Blackhawks 5. 3. 24-11-4
Pittsburgh Penguins 6. 5. 21-13-4
St. Louis Blues 7. 9. 22-12-5
Florida Panthers 8. 10. 20-12-7
Toronto Maple Leafs 9. 11. 19-15-5
Dallas Stars 10. 8. 21-16-1
Minnesota Wild 11. 7. 21-13-6
New Jersey Devils 12. 13. 21-15-2
Nashville Predators 13. 15. 21-14-4
Philadelphia Flyers 14. 12. 22-11-4
Los Angeles Kings 15. 16. 19-14-7
Winnipeg Jets 16. 18. 19-14-5
Colorado Avalanche 17. 20. 22-18-1
Washington Capitals 18. 22. 21-15-2
San Jose Sharks 19. 14. 20-11-4
Ottawa Senators 20. 23. 20-15-5
Tampa Bay Lightning 21. 26. 17-18-3
Buffalo Sabres 22. 21. 18-16-4
Phoenix Coyotes 23. 19. 19-17-4
Montreal Canadiens 24. 25. 15-17-7
Edmonton Oilers 25. 24. 16-20-3
Calgary Flames 26. 17. 18-18-5
New York Islanders 27. 29. 13-17-6
Carolina Hurricanes 28. 27. 13-21-7
Columbus Blue Jackets 29. 30. 10-23-5
Anaheim Ducks 30. 28. 10-21-6
megosztom