NB I

Cseh, román, kazah és ukrán csapatokkal készül a Debrecen

A listavezető Debrecennél január 9-én kezdődik a felkészülés a tavaszi idényre, a hajdúságiak a rendelkezésükre álló időben számos edzőmérkőzést vívnak majd, az ellenfelek között ott lesz a román Steaua Bucharest is.

Kondás Elemér fontosnak tartja, hogy sok mérkőzést játszanak a felkészülési időszakban
Kondás Elemér, a DVSC-Teva vezetőedzője a csapat honlapjának elmondta, hogy az első napon 9 órától sportorvosi vizsgálaton vesznek részt a labdarúgók, majd másnap már edzés lesz a fiúknak. A hét második fele a különböző kondicionális tesztekről szól majd. Szombaton egymás közti játékkal zárul a hét.
 
A felkészülés második hetében többnyire napi két tréning vár a csapatra, január 21-én pedig sor kerül az első edzőmérkőzésre is. Február 2-án indul a gárda Törökországba, ahol tíz napig edzőtáborozik.
 
A Loki az első felkészülési mérkőzését január 21-én játssza, de egyelőre még nem tudni, kivel, több jelölt is szóba jött. Egy héttel később, január 28-án két alkalommal is megmérkőznek az eperjesi Tatran Presov együttesével Debrecenben. Ezt követően utazik a Loki Törökországba, ahol hat találkozó vár a hajdúságiakra, ellenfél lesz többek között a Steaua Bukarest, a kazah Pavlodar és a cseh Jablonec is - írja a dvsc.hu. 

A DVSC várható programja
Felkészülés 
Január 9: a felkészülés kezdete
Január 14: egymás közti játék
Január 21: edzőmérkőzés
Január 28: DVSC-Teva – Tatran Presov (szlovákiai)
Febuár 2-12: edzőtábor Belekben
Február 5: DVSC-Teva - Irtis Pavlodar (kazah)
Február 5: DVSC-Teva – Jablonec (cseh)
Február 8: DVSC-Teva - Steaua Bukarest (román)
Február 8: DVSC-Teva - FC Illichivets Mariupol (ukrán)
Február 11: DVSC-Teva – Slovacko (cseh)
Feburár 11: edzőmérkőzés
Február 17: DVSC-Teva – Kassa (szlovákiai)
Február 18: DVSC-Teva - FC Bihor (romániai)