NFL

Tom Brady is (öt)ezredes lett a Bills felett aratott győzelem során

megosztom

Kilenc mérkőzéssel rajtolt el vasárnap kora este az NFL alapszakaszának utolsó fordulója. Matt Flynn és Matthew Stafford pontzáporos mérkőzéssel ajándékozták meg a szurkolókat, a Miami esélyt sem adott a Jetsnek a rájátszásra, a Patriots 21 pontos hátrányból fordított, míg a San Francisco bebiztosította helyét a top két csoportbajnok között, így a New Orleans kényszerül majd a wild card héten részt venni az újabb kiütéses győzelme ellenére is.

Tom Brady, a New England Patriots irányítója
Tom Brady is feliratkozott Drew Brees mellé az ötezer yardot elért irányítók listájára. Az AFC pro-bowl csapatának megválasztott irányítója 338 yardot kapart össze a Buffalo Bills ellen, amivel neki is sikerült megdöntenie az 1984 óta egészen múlt hétig fennálló csúcsot, ami Dan Marino nevéhez fűződött (Brady összesen 5235 yardig jutott az alapszakaszban). A mérkőzést nem akárhogyan nyerte meg egyébként a Patriots: az első negyedben 21 pontos hátrányba kerültek, de ezt követően Brady és BenJarvus Green-Ellis kettősével nem tudott mit kezdeni a Bills, akik a hátralévő negyedekben 49 pontot szenvedtek el, anélkül hogy válaszolni tudtak volna akármelyik hazai pontszerzésre is. A Patriots a Saintshez hasonlóan bombaformában, zsinórban 8 győzelemmel várja a rájátszást, melynek wild card köréből kimarad az AFC keleti bajnoka.

Bár nagy tétje nem volt a mérkőzésnek, a New Orleans Saints mégis játszatta sztárirányítóját, Drew Breest a Carolina Panthers elleni szezonzárón. A quarterback pedig ott folytatta, ahol múlt héten abbahagyta – 389 yarddal bővítette idén szerzett yardjainak számát, és így végül 5476 yarddal abszolválta az idei szezont, új NFL-csúcsot felállítva nem hétköznapi teljesítményével. Az első negyedben még úgy tűnt, hogy a Panthers fel tud nőni a Saintshez, a vendégeknél Cam Newton hozta a szokásos touchdown-passzt, ezt követően azonban hozzá sem tudtak szagolni a mérkőzés kimeneteléhez. Drew Brees 5 touchdownnal zárta az alapszakasz utolsó mérkőzését, a Saints pedig 45-17-es kiütéses győzelemmel küldte pihenőre a Carolina Pantherst. A Saints 8 mérkőzéses győzelmi szériával vág neki a rájátszásnak, úgy, hogy utóbbi három összecsapásuk mindegyikén több mint negyven ponttal terhelték az ellenfelek védelmét, míg az offenzívájukat sikerült húsz pont alá szorítani. Nem lehet irigyelni azt a csapatot, mely a Saintsszel fut össze a wild card héten – a San Francisco győzelmével ugyanis plusz egy meccsre kényszerülnek Drew Breesék.

Ha már szóba került a San Francisco, a 49ers egy biztosnak tűnő mérkőzést bohóckodott el majdnem. A St. Loius Rams ellen Alex Smith kiosztott két touchdown-passzt az első két játékrészben, azonban az igazi aduásznak David Akers bizonyult. A 49ers rúgója két mezőnygólt szerzett a második negyedben, majd hirtelen ötlettől vezérelve, és talán az ellenfél megalázására játszva, a következő negyed végén lehetősége adódott, hogy átvegye az irányító posztot Smithtől. Bár nem valószínű, hogy ezek után lemond a rúgói státuszáról, de az tény, hogy Akers első és egyetlen passza rögtön touchdownt eredményezett. 34-13-ra is vezetett már a 49ers, azonban a St. Louis 13 másodperc alatt két touchdownt is elért, amivel igazán izgalmassá tették a záró pillanatait a mérkőzésnek. A 49ers azonban kihúzta, és megnyerte a csoportderbit, ezzel pedig felmentették magukat a wild card héten való fellépéstől.

Az NFC-ben maradva, nem akármilyen végkifejletet hozott a Green Bay-Detroit összecsapás, ahol a várakozásoknak megfelelően egy tartalékos együttes lépett pályára a hazaiak részéről, kezdve az irányító poszttal, amit Matt Flynn töltött be. Ez a tartalékosság nem vetette vissza az irányítók tündöklését: Flynn és túloldali társa, Matthew Stafford összesen 1000 yardot gyűjtöttek össze a találkozón (480-at Flynn, 520-at Stafford), és ketten együtt 11 touchdownból vették ki részüket. A csapatok végig fej-fej mellett haladtak, és az első negyed kivételével nem sikerült egyik csapatnak sem kétszer egymás után pontot szereznie. Pedig a Detroit egyáltalán nem bánta volna, ha Stafford ötödik touchdown-passza tesz pontot a meccs végére, azonban Matt Flynn másképp gondolta, és 70 másodperccel a vége előtt visszaszerezte az előnyt a hazaiaknak, ami már kitartott a meccs hátralévő részéig. A Lions nagy esélyt szalajtott el, mivel ha nyer az Atlanta Falcons, akkor ők kényszerülnek megütközni a bajnoki formában játszó New Orleansszal a wild card héten.

Mark Sanchez volt ismét a negatív hős a Jetsnél, akinek három labdaeladása végzetesnek bizonyult a Miami elleni rangadón. Ez azért is volt felettébb kellemetlen a vendég együttes számára, mert saját maguktól fosztották meg a maradék halvány esélyt a rájátszásra, amiben idén immáron biztos, hogy nem vesznek részt, miután 19-17-re kikaptak a Dolphins otthonában.

A Tennessee ezzel szemben minden tőle telhetőt megtett, hogy életben tartsa esélyeit a rájátszásra, méghozzá egy immáron biztos rájátszás-résztvevővel szemben sikerült kivívni a győzelmet. A Titans a csoportbajnok Houston Texanshoz látogatott, hogy megcselekedje, amit megkövetel a haza, és a két touchdown-passzal záró Matt Hasselbeck, és a három mezőnygólt rúgó Rob Bironas segítségével sikerült eleget tenni az elvárásoknak. A hazaiaknál Jake Delhomme irányította a meccs nagyobbik részében a támadásokat, de ő sem volt képes igazán pótolni azt az űrt, amit Matt Schaub hagyott a háta mögött sérülésével. Ha a Bengals kikap és a Denver, valamint az Oakland is nyer, akkor a wild card héten szintén ez a két csapat fog megmérkőzni egymással a konferencia-elődöntőbe való jutásért.

NFL, 17. forduló
Kora esti mérkőzések
Green Bay Packers – Detroit Lions 45-41
Jacksonville Jaguars – Indianapolis Colts 19-13
Miami Dolphins – New York Jets 19-17
New Orleans Saints – Carolina Panthers 45-17
Minnesota Vikings – Chicago Bears 13-17
New England Patriots – Buffalo Bills 49-21
Houston Texans – Tennessee Titans 22-23
Philadelphia Eagles – Washington Redskins 34-10
St. Louis Rams – San Fransisco 49ers 27-34
megosztom