Premier League

A City ismét elléphet a United-től

  • DA
megosztom

Beindult nagyüzem az angol labdarúgó-bajnokságban, öt napon belül két fordulót is lebonyolítanak a szigetországban. A listavezető Manchester City újév napján a Sunderlandhez látogat.

Sunderland-Manchester City 16:00 Tv:Digi Sport
Hathárom-tipp: x

A Manchester City már azzal visszavette a vezetést a táblázaton, hogy a Man. United pénteken kikapott a forduló előtt utolsó Blackburntól, jobb gólkülönbségének köszönhetően, győzelemmel ismét elhúzna városi riválisától.

Áprilisban alapos verést (5-0) kapott a Sunderland az Etihadben, előtte viszont tavaly augusztusban legyőzte a Cityt, de ez az egyetlen győzelmük az elmúlt 12 bajnoki párharcban. A Fekete Macskák idén rendkívül harmatosak hazai környezetben (is), mindössze kétszer gyűjtötték be a három pontot, míg a kékmezesek hat egységet vesztettek eddigi kilenc idegenbeli fellépésükön, de legutóbb hétfőn is ikszeltek, a jóval gyengébb erőt képviselő West Bromwich otthonában, utóbbi három idegenbeli fellépésükön nyeretlenek, így ezt a kisebb hullámvölgyet lovagolhatják meg a hazaiak.

A Manchester City újév napján idegenben szerepel az angol bajnokságban

Az örökmérleg egyébként a Citynek kedvez, az eddigi 112 összecsapásból 52-szer diadalmaskodott, 18 döntetlen és 40 vereség mellett.

A vendégek eddigi 53 szerzett gólja rekord 18 forduló után a Premier League történetében, amit tovább írhatnak. A Dzeko-Agüero-Balotelli trió 31 találatot jegyez a termésből, és ott van az öt gólja mellett kilenc asszisztot jegyző David Silva. Martin O'Neill együttese 22 gólt szerzett és kapott eddig, de a csatárok ebből csak ötöt vállaltak, a házi gólkirály a középpályás Sebastian Larsson (5), az ő szabadrúgásainál résen kell lennie Joe Hartnak.

Ami a sérülteket illeti, a Sunderlandnél Connor Wickham és Kieran Richardson játéka kérdéses, Marcos Angeleri, Fraizer Campbell, Craig Gordon, Michael Turner és Simon Mignolet sérült. Roberto Mancini minden játékosára számíthat, de a meccsdömping miatt változtathat megszokott kezdőcsapatán.

A játéknap nyitómérkőzésén a (sérült) Gera Zoltán és Fülöp Márton csapata, a West Bromwich Albion az Evertont fogadja.

Premier League, 19. forduló:
A vasárnapi program:
West Bromwich Albion-Everton 13:30 Tv: Digi Sport
Sunderland-Manchester City 16:00 Tv: Digi Sport
Szombaton játszották:
Manchester United-Blackburn Rovers 2-3 (0-1)
Arsenal-Queens Park Rangers 1-0 (0-0)
Bolton Wanderers-Wolverhampton Wanderers 1-1 (1-0)
Chelsea-Aston Villa1-3 (1-1)
Norwich City-Fulham 1-1 (0-1)
Stoke City-Wigan Athletic 2-2 (0-1)
Swansea City-Tottenham Hotspur 1-1 (0-1)
Pénteken játszották:
FC Liverpool-Newcastle United 3-1 (1-1)
gól: Bellamy (30. és 67.), Gerrard (78.), illetve Agger (25., öngól)
megosztom