Szocsi 2014

Orosz színekben szerepelhet az olimpiai bajnok dél-koreai gyorskorcsolyázó

  • MTI
megosztom

A 2014-es szocsi téli játékokon már orosz színekben versenyezhet An Hjun Szo háromszoros olimpiai bajnok dél-koreai rövidpályás gyorskorcsolyázó, mivel megkapta az állampolgárságot.

A kérelmet Dmitrij Medvegyev elnök írta alá. A 26 éves An Hjun Szo a 2006-os torinói téli olimpián három
számban győzött, egyben pedig bronzérmet szerzett a férfiaknál. 2002 és 2007 között 18 alkalommal lett világbajnok. 2009-ben térdsérülés miatt kihagyta a vb-t, később pedig nem tudta kiharcolni a  
vancouveri olimpián való részvétel jogát.

A július óta Oroszországban készülő gyorskorcsolyázó állampolgárság-váltásával arra reagált, hogy szerinte hazájában, a Koreai Köztársaságban nem megfelelően támogatták, s ezért is maradt  
le a 2010-es játékokról. Az országváltás miatt a nemzetközi szövetség szabálya szerint két évig nem vehet részt nemzetközi viadalokon, azután viszont - így Szocsiban is - már képviselheti új hazája színeit.

"Nagyon boldog vagyok, hogy minden ilyen zökkenőmentesen lezajlott. Régóta vártam erre a pillanatra" - lelkendezett An, akinek a keresztneve ezentúl Viktor lesz.

megosztom