Olasz foci

De Rossi, Gilardino, Borriello - sztárparádé az olasz átigazolási piacon

Már csak néhány nap van hátra a 2011-es esztendőből, ami egyben azt is jelenti, hogy hamarosan újra nyitva lesz az átigazolási piac - ez pedig olykor több izgalmat okoz, mint maguk a mérkőzések. A mostani összeállításban az olasz élvonalban néztünk szét, és összegyűjtöttük a legnagyobb neveket, akik a télen csapatot válthatnak.

Amauri (Juventus) Az olasz-brazil kettős állampolgárságú támadó 2008-ban a Palermo csapatától érkezett a torinóiakhoz nem kevesebb, mint 22,8 millió euróért. A zebramezeseknél azonban nem tudta beváltani a hozzáfűzött ígéreteket, 71 fellépésén mindössze 17 gólt tudott szerezni. A tavasszal már kölcsön is adták őt a Parmának, ahol 11 találkozón elért 7 gólt, ennek ellenére az ősszel egyetlen mérkőzésen sem szerepeltette őt Antonio Conte. Amauri januári távozása szinte biztosra vehető, úgy néz ki, hogy a Genoa lesz a befutó, de a Tottenham és a PSG is "képben volt" a csatárral kapcsolatban. Esély a távozásra: 95%

Marco Boriello (Roma) A 29 éves olasz válogatott támadó a szezon elején még tagja volt Luis Enrique kezdőcsapatának, de az utóbbi időszakban már nem számol vele komolyabban a spanyol szakember. Borriello távozását az olasz sajtó nagyon valószínűnek tartja, sőt nem hivatalos információk szerint a játékos már meg is egyezett a Juventusszal, ahol kölcsönjátékosként szerepelhet a nyárig, majd opciós jogával élve az Öreg Hölgy végleg megvásárolhatja az egykori Milan-támadót.  Esély a távozásra: 80%

Daniele De Rossi (Roma) A Farkasok legértékesebb játékosának a nyáron lejár a szerződése, és egyelőre nem érkeznek arról hírek, hogy hosszabbításra kerülne sor. De Rossi a klub egyik ikonjának számít, hiszen 2001 óta erősíti a fővárosiakat, a Román kívül más élvonalbeli klubja nem is volt. A remek képességű középpályás több Premier League-csapatnak is szerepel a kívánságlistáján, Roberto Mancini például komoly erőfeszítéseket tett, hogy Manchesterbe csábítsa az olasz válogatott játékost, de egyre kevésbé hisz a sikerben. Mivel elképzelhető, hogy nem lesz új szerződés, a Romának a január az utolsó esélye, hogy pénzt csináljon egyik legjobbjából, kérdés, hogy valóban feladják-e a De Rossiért folytatott küzdelmet, vagy a tavasz folyamán mindent megtesznek majd azért, hogy a 30 millió eurót érő játékos továbbra is a Farkasok mezét viselje. Esély a távozásra: 25 %

Alberto Gilardino (Fiorentina) Gilardino az ősszel komoly térdsérüléssel bajlódott, így kiszorult a kezdőből a montenegrói Sztevan Joveticset favorizáló Delio Rossinál, aki novemberben váltotta Szinisa Mihajlovicsot. A 2008-ban a Milantól érkező világbajnok csatár számára talán eljött a váltás ideje, a hírek szerint a csatárgondokkal küzdő Genoa szívesen látná a soraiban, de a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében érdekelt Napoli is udvarol a játékosnak. Esély a távozásra: az átigazolás megtörtént.

A jövőben Gilardino más színű mezben parádézhat

Vincenzo Iaquinta (Juventus)

Amaurihoz hasonlóan Iaquinta is mellőzötté vált Antonio Conte irányítása alatt, ami részben annak is köszönhető, hogy combsérülése miatt nem tudott a csapat rendelkezésére állni a szezon indulásakor. A Juventus viszont összeállt, az európai topligákban egyedüli csapatként veretlenül '"köszönti" a 2012-es évet, így a 32 éves csatár nem sok jóra számíthat ezután sem. Mivel egyetlen egy alkalommal sem lépett pályára, nem volna meglepő, ha új csapatot keresne magának. A nyáron az Olimpiakosz, a Bordeaux és a Napoli is vitte volna Iaquintát, azonban most kevesebbet hallani ezekről a klubokról. Ha a Juve nem tudja őt elpasszolni a télen, alighanem szomorú fél év vár a hórihorgas támadóra, akinek ebben az esetben a fizetése egy részéről is le kell majd mondania. Esély a távozásra: 50 %

Filippo Inzaghi (Milan) Miután a héten Massimiliano Allegri kijelentette, hogy nem számol tavasszal a 38 éves támadóval, alighanem 10 év után tovább áll a legendás "Pippo". Ugyan már jócskán benne van a korban Inzaghi, azért még van a lábában egynéhány gól, amit a Novara csapatánál szívesen el is fogadnának. Mivel a Milannak fizetni nem kell Inzaghiért, a leendő csapatának csak a bérről kell megegyeznie vele, egy veterán játékosnál ez valamelyest könnyebben is megy. Esély a távozásra: 80%

Juan (Roma)  A több mint 70-szeres brazil válogatott védő 2007 óta tagja a Roma csapatának, de az idei szezonban mindössze hat találkozón kapott lehetőséget. Mivel az argentin Nicolas Burdisso és a dán Simon Kjaer is sérüléssel bajlódik, a szezon közben valamelyest javult a helyzete a brazilnak, de Luis Enrique újabban inkább De Rossit szerepelteti center-halfként, így Juan sorsa újra bizonytalanná vált. Az olasz sajtó úgy tudja, hogy a belső védőt kereső Juventus lehet a 32 éves, kétszeres Copa América-győztes védő új klubja, a játékos ügynöke szerint ugyanis Juan bármilyen befutó ajánlatot gyakorlatilag elfogad. Esély a távozásra: 60%

Máxi Lopez (Catania) A korábban a Barcelonánál is megforduló argentin támadó idén 15 mérkőzésen öt alkalommal volt eredményes, a gólok mellé még egy gólpasszt is feljegyezhet.Habár már hetekkel ezelőtt világgá kürtölték, hogy a Milan megegyezett a Cataniával Máxi Lopezről, a piros-feketék azóta sem ismerték el ezt, sőt, Adriano Galliani nem egyszer tagadta, hogy a dél-amerikai érkezne hozzájuk.. Esély a távozásra: 60%

Montolivo sorsa is kérdéses -
Riccardo Montolivo (Fiorentina) Habár a középpályás továbbra is kulcsembere a Violáknak, a csapatkapitányi karszalag elvesztése és egyéb "finomságok" miatt viszonya a klubvezetőkkel egyre inkább romlik. Mivel 2012 nyarán lejár a most futó szerződése, a Fiorentina elöljárói minimális pénzt még kaphatnának érte januárban, de az is lehet, hogy a játékos inkább lehúzza ezt a fél évet, hogy aztán júniusban már ingyen igazolható labdarúgóként, még jobb csapatok ajánlatai között válogathasson. Ha mégis idő előtt távozna Firenzéből, nagy valószínűséggel Milánóban kötne ki - de hogy melyik csapatban, az egyelőre megjósolhatatlan. Esély a távozásra: 40 %

Taye Taiwo (Milan) A nigériai védő hat sikeres év után hagyta el nyáron az Olimpique Marseille csapatát, hogy aztán az ősszel mindössze nyolc mérkőzésen lépjen pályára az AC Milanban. Mivel Allegri nem szavazott neki túl sok bizalmat - sérüléssel is bajlódott - Taiwo nem érzi jól magát a piros-feketéknél, idejekorán távozhat Olaszországból. A nagy teherbírású afrikai védő iránt a Benfica mutat érdeklődést, ha végleg nem is, kölcsönbe odaadhatja őt a Milan a tavaszi idényre. Esély a távozásra: 60%

 

www.goal.com