Német foci

A Kickernél Joachim Löw az év embere

A német sportmagazin szavazásán a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát választották meg az év sportszemélyiségének.

A Kicker szerint Löw az egész világon szerethető csapattá formálta a német válogatottat.

A 41 esztendős szakember 2006-ban, a hazai rendezésű világbajnokág után vette át a Nationalelf irányítását Jürgen Klinsmanntól, de már 2004-től segítette elődje munkáját. 2008-ben Európa-bajnoki ezüstöt, 2010-ben vb-bronzot nyert vele a nemzeti csapat, a 2012-es kontinenstorna selejtezőkörét százszázalékos teljesítménnyel zárta együttese. Idén barátságos mérkőzésen a vb-ezüstérmes Hollandiát, Brazíliát és Uruguayt is legyőzték a németek.

A Kicker indoklása szerint elért eredményei mellett az új stílus, a támadófutball meghonosítása is Löw érdemei közé tartozik, az egész világon szerethető csapattá formálta a német válogatottat. Emellett sikerrel vezényelte le a Nationalelf generációváltását, többek között Mesut Özilt, Sami Khedirát és Manuel Neuert is ő építette be a válogatottba.

Löw szakértelmét kollégái is elismerik. "Joachim Löw egyike azoknak a kollégáknak, akiket szakmailag és emberileg is rendkívül nagyra tartok. Németország egy olyan ellenfél, aki ellen mindig nehéz győzedelmeskedni" - mondta Vicente del Bosque, a világbajnok spanyolok kapitánya.

"Joachim Löw kiváló munkát végez. A német válogatottat kiváló játékosok alkotják, akik nagyon ambíciózusak. A jövő nagy alakjai lehetnek" - fogalmazott korábban a Bild hasábjain José Mourinho, akinél két német játékos is alapember a Real Madridban (Özil, Khedira).

A spanyol sajtó egyébként éppen tegnap kürtölte világgá, hogy 2014-től Löw lehet a portugál utódja a királyiak élén. "Senkit sem lepett meg, hogy ilyen nagy klubbal hozzák összefüggésbe a nevét" - kommentálta a hírt Philipp Lam, a Nationalelf csapatkapitánya.