Tottenham

Megaigazolás kell a bajnoki aranyhoz - Redknapp

megosztom

A Premier League harmadik helyén álló Tottenham menedzsere szerint januárban egy sztárjátékost kell szerződtetniük ahhoz, hogy versenyben maradjanak a bajnoki aranyért.

A szezon előtt talán nem mindenki várta volna, hogy a Tottenham ilyen jól szerepel majd a bajnokságban. A Sarkantyúsok a liga egyik legeredményesebb és legszebb támadófutballjával a harmadik helyen állnak a a tabellán, és ha már idáig eljutottak, akkor a bajnoki aranyat is célba veszik. Harry Redknapp menedzser azonban tisztában van vele, hogy ehhez meg kell erősítenie csapatát.

"Nagyszerű csapatunk van, amely mára tökéletesen összeérett. De ha igazolni fogunk januárban, akkor egy sztárjátékost kell, amellyel egyértelműen üzennénk a céljainkat illetően a riválisoknak. De azzal is tisztában vagyunk, hogy a szezon közepén nagyon nehéz ilyen futballistát találni" - mondta a menedzser.

A Spurs a nyáron eredménytelenül próbálta megszerezni Giuseppe Rossit, Fernando Llorentet, Sergio Agüerót és Álvaro Negredót is, Redknapp kívánságlistájának első helyén állítólag a Villarreal olasz csatára állt.

megosztom