Manchester City

Mancini szerint a tv-közvetítés veszélyezteti a City bajnoki címét

Az éllovas Manchester City ezen a héten három nap alatt két mérkőzést játszik az angol labdarúgó-bajnokságban, Roberto Mancini szerint a tv-közvetítések miatt alakították így a programot, de az erőltetett menet a City bajnoki címébe kerülhet a menedzser szerint.

"Csalódott vagyok, mert január 1-én 15 órakor a Sunderlanddal csapunk össze, majd 3-án este a Liverpoolt fogadjuk. A Liverpool 30-án, pénteken este játssza az előző mérkőzését, néhány nap plusz pihenőhöz jut, ami nem korrekt másokkal szemben" - panaszkodott az olasz szakember.

"Nem vagyok boldog ettől a menetrendtől, két nap pihenőnk van, közben minden harmadik nap pályára lépünk, ez nagyon nem helyes. Fogalmam sincs, hogyan történhetett ez...de várjanak, tudom is a megoldást, a televízió miatt! Nagyon koncentráltnak kell lennünk, ha meg akarjuk nyerni a következő mérkőzéseinket."

A Vörösök ellen bajnoki után is komoly megmérettetés vár a Cityre, január 8-án a Manchester Uniteddel meccselnek az FA-kupában, majd 11-én ismét a Liverpool látogat az Etihad Stadionba, a Ligakupa elődöntőjében.