Tenisz

A trónját elveszítő Nadalnak már az olimpia lebeg a szeme előtt

megosztom

A 10-szeres Grand Slam-győztes Rafael Nadal készen áll arra, hogy visszaüljön a teniszvilág trónjára, ahonnan idén Novak Djokovics letaszította.

A spanyol válogatottal decemberben a Davis Kupát elhódító Rafael Nadal az El Paísnak adott nyilatkozatában értékelte a 2011-es esztendőt. Az évet még világelsőként kezdő spanyol csillag elveszítette a trónját az egész évben zseniálisan teniszező Novak Djokoviccsal szemben, de azért egy Grand Slam-győzelem és persze az évvégi Davis Kupa-siker miatt hiba lenne sikeretlen időszaknak titulálni a mögöttünk hagyott 365 napot.

A US Open döntője beírta magát a tenisz klasszikusai közé
Persze Rafael Nadal elképesztő magasságokba tette azt a bizonyos lécet, hiszen 2010-ben az Australian Openen kívül mindhárom GS-verseny bezsebelte, melyek mellé további négy tornát is megnyert - 7 győztesen megvívott finálé mellett mindössze kettő elbukott szerepel a statisztikájában (az egyik a londoni vb-döntő Federer ellen, a másik Dohában Davigyenko ellen).

"Ha éveken keresztül játszol, veszítesz az intenzitásból. Gyakorlatilag lehúztam hét évet, anélkül, hogy kikaptam volna a világranglista első két helyezettjétől, de hát így működik a tenisz" - kezdte a mallorcai, aki elismerte, hogy az év bizonyos szakaszaiban komoly gondjai voltak, de nem fizikai jellegűek. "Sokszor volt az az érzésem, hogy nem tartom kontroll alatt a mérkőzéseimet".

A 10-szeres GS-bajnok spanyolnak a legtöbb borsot a szerb Novak Djokovics törte idén az orra alá, aki nem kevesebb, mint hat (US Open, Wimbledon, Madrid, Miami, Indian Wells, Róma) döntőben is legyőzte a korábbi világelsőt.

Jellemző mozzanat az évből: Nadal gratulál Djokovics

"Az első meccsünkön Indian Wells-ben nekem kellett volna nyernem, mert a mérkőzés kimenetele végig a kezemben volt, egészen addig amíg el nem kezdtem rosszul játszani. Ha megnyerem az a döntőt, kevésbé lettem volna frusztrált a több találkozónkon. Miamiban hőgutát kaptam, de harcoltam ameddig bírtam, de ez is kevés volt.  Ami igazán fájó a számomra, az pedig Róma. A US Open döntőjében, ha jó vagyok a negyedik szett elején, akkor bármi megtörténhetett volna, mert Novak félig-meddig elbizonytalanodott".

Djokovics tehát 2011-ben Nadal mumusává vált, ráadásul a sikeresen megvívott hat fináléból kettőt salakon nyert a borítás egyeduralkodója ellen. Ezenkívül nyert ellen füvön és kemény pályán is, vagyis minden borításon jobbak bizonyult a szerb spanyol riválisa ellen.

Nadal hozzátette, hogy ahhoz, hogy 2012-ben sikeresebb esztendőt zárhasson beljebb kell lépnie a pályára,  jóval agresszívabban kell teniszezni, bárki is legyen az ellenfél. És hogy melyek a legfontosabb versenyek Rafael Nadal számára? "Indian Wellstől Wimbledonig és a londoni Olimpia - ezek a versenyek, ahol a legjobbnak kell lenni" - mondta.

megosztom