Átigazolás

A Leverkusen visszacsábítaná magához Dimitar Berbatovot

A Bayer Leverkusen felvette a kapcsolatot a Manchester Uniteddel és Dimitar Berbatov ügynökével is annak érdekében, hogy újra leigazolja a bolgár csatárt, aki több mint öt évig már játszott a Gyógyszergyáriaknál.

Dimitar Berbatov a Manchester United egyik Premier League-mérkőzésén

Berbatov 2001 januárja és 2006 nyara között volt a Leverkusen játékosa, és onnan igazolt a Tottenhamhez, ahonnan pedig 2008-ban a Manchester United vásárolta meg. A Vörös Ördögöknél eleinte stabil játékosnak számított, de tavasz óta egyértelműen Javier Hernández mögé szorult a csapaton belüli rangsorban. Ebben az idényben összesen 8 mérkőzésen volt kezdő, és bár a Wigan ellen mesterhármast ért el a karácsonyi játéknapon, meglepő lenne, ha az ünnepi meccsdömping után Sir Alex megint komolyan számolna vele.

Ezt használná ki a Bayer, amely már meg is kereste a csatár ügynökét, Ivan Dobrinovot és a Manchester Unitedet is. A játékosmenedzser szerint konkrét ajánlatot még nem tettek, de ez csak idő kérdése, és onnantól minden az angol klubon múlik.

"Dimitar nem felejtette el Leverkusent, a csapat még mindig nagyon kedves számára, ráadásul a vezetőkkel is jó a kapcsolata" - pendített meg érzelmes húrokat Dobrinov.

Wolfgang Holzhauser, a Gyógyszergyáriak ügyvezető igazgatója is megszólalt az ügyben, igaz, ő visszafogottan nyilatkozott: "Egyelőre semmi sem biztos. Azt is olvastam már, hogy a Manchester United meg akarja hosszabbítani Dimitar szerződését."