Manchester United

Ryan Giggs jövőre is játszani fog - Ferguson

megosztom

Sir Alex Ferguson szerint a walesi szélső remek erőnlétnek örvend, ezért semmi sem akadályozza meg, hogy a következő szezonban (39 évesen!) is segítse a Manchester Unitedet.

A menedzser szerint a walesi szélső 39 évesen is szolgálhatja a Vörös Ördögöket.

A játékos 30 éves korától egyéves szerződéseket köt a klubbal, és a jelek szerint ez a tendencia idén is folytatódik. A menedzser úgy véli, Giggs erőnléte semmit sem csökkent az utóbbi két-három évben.

"Úgy gondolom, hogy Ryan még egy évig futballozhat. Semmi sem bizonyítja, hogy fizikai ereje, energiája, kitartása vagy sebessége csökkent volna az elmúlt években. Sőt, ugyanolyan, ami hihetetlen" - mondta Ferguson.

"Tudom, hogy éppen a szezon közepén vagyunk, és ez a kérdés attól függ, hogy Ryan mit gondol a jövőről. Tisztában vagyunk vele, hogy ez nem folytatódhat a végtelenségig, nem játszhat örökké, de egy év még benne van" - tette hozzá a szakvezető.

A 2012-2013-as idény Giggs 23. szezonja lenne a United felnőttcsapatában. A walesi idén 11 bajnokin kapott szerepet, négyszer kezdőként, egy gólt és öt gólpasszt jegyez.

megosztom