Olasz foci

Doni elismerte a bundázást

  • MTI

Az olasz bundabotrányban hétfőn letartóztatott 17 személy legismertebb figurája, Cristiano Doni elismerte, hogy részt vett a mérkőzések manipulálásában.

"Tudtam, a manipulációról az Atalanta-Piacenza meccs kapcsán és fogadtam is rá" - ismerte el a bundázást Doni, az Atalanta korábbi csapatkapitánya a La Gazzetta dello Sport című sportnapilapnak. "Ugyanakkor nem vagyok tagja egyetlen bandának sem és a klubom sem tudott a fogadásokról".

A nyomozók az előző idényben játszott három élvonalbeli (Brescia-Bari, Brescia-Lecce és Napoli-Sampdoria), valamint az utóbbi két szezon több Serie B-összecsapása (például az Atalanta három meccse) ügyében folytatnak vizsgálatot.

"A manipulációra azért mondtam igent, mert előnyösen érintette a csapatomat. Soha nem fogadtam volna el olyan ajánlatot, hogy a csapatom veszítsen. Ennek ellenére hibáztam, nem tudok a tükörbe nézni, mert fájdalmat okoztam a családomnak és a szurkolóknak" - mondta Doni.

A sokáig ártatlanságát hangoztató Donit az Olasz Labdarúgó Szövetség augusztusban három és fél évre eltiltotta a futballal kapcsolatos mindennemű tevékenységtől, míg az Atalanta hat pont levonással kezdte a mostani Serie A-szezont.