Király Kupa

Otthon harcolhatja ki a továbbjutást a Barcelona és a Valencia

megosztom

A spanyol Király Kupa legjobb 32 csapata között rendezett csütörtöki visszavágókon a Barcelona és a Valencia is hazai környezetben jutna túl alacsonyabb osztályú ellenfelén.

Sokszor látott jelenetek, melyre csütörtök este is több alkalommal sor kerülhet
Josep Guardiola csapatának nem sok ideje van mostanában a pihenésre, hiszen vasárnap még Japánban a klubvilágbajnokság döntőjében szerepelt - mit szerepelt, könnyed játékkal 4-0-ra ütötte ki a Neymarral felálló Santost- csütörtökön pedig máris újabb erőpróba vár a katalánokra. Na persze nem ez lesz a Barca számára az év mérkőzése, hiszen a harmadosztályú L'Hospitalet aligha állítja komoly feladat elé a tavalyi döntőst. Mivel az első mérkőzésen a tartalékosan felálló gránátvörös-kékek 1-0-s győzelmet arattak, gyakorlatilag a katalán kiscsapatnak kisebbfajta csodát kéne véghez vinnie a továbbjutás érdekében. Guardiola természetesen ezúttal is tisztelettudóan nyilatkozott az ellenfélről, játékosait pedig figyelmeztette, hogy nem lesz könnyű dolguk csütörtök este és nem szeretné, ha egy sorozatnak máris búcsút intenének.

A bajnokság másik élcsapata, a Barcelona mögött a harmadik helyen álló Valencia szintén hazai pályáján harcolná ki a nyolcaddöntőt a harmadosztályú Cádiz ellen. Unai Emery legénysége némi meglepetésre az "odavágón" csupán egy 0-0-s döntetlent tudott kiharcolni, de a Mestallában minden esélye megvan rá, hogy továbblépjen a következő körbe. A Cádiz számára hízelgő az első találkozón elért eredmény, egy esetleges idegenben szerzett gól pedig akár meglepetést is képes lehet okozni. "Tudjuk, hogy ellenfelünk a harmadik ligában szerepel, de ennek ellenére az első mérkőzésen nem voltunk képesek legyőzni őket. Nagy veszélyes mérkőzés elő nézünk, de minden esélyünk megvan, hogy a következő körbe jussunk" - mondta a Denevérek vezetőedzője csapata honlapján.

Király Kupa
nyolcaddöntőbe jutásért, 2. mérkőzés
Valencia - Cádiz 20.00
Barcelona - L'Hospitalet 22.00 Tv: sportklub
megosztom