Profi boksz

Mayweather háromhónapos börtönbüntetést kapott

  • MTI
megosztom

A profi boksz kiemelkedő figurájának számító Floyd Mayweather Jr.-t három havi börtönre ítélték, bűnösnek találván családon belüli erőszak vádjában.

A 34 éves amerikai ökölvívó a büntetési tétel tól-ig határát tekintve megúszhatta volna kevesebbel, akár két nappal is, de éppenséggel 18 hónapra is rács mögé kerülhetett volna tettlegességért. Az ügyét tárgyaló Las Vegas-i bíróság előzőleg úgy határozott, hogy Mayweather múlt év szeptemberében, amikor alaposan helybenhagyta ex-barátnőjét, jogilag nem bűncselekményt, hanem vétséget követett el, amiért 90 napra kell börtönbe vonulnia. Ha súlyos bűntettnek minősítették volna azt, hogy a bokszoló közös otthonukban volt kedvesét két gyermekük szeme láttára verte, a haját tépte, miközben azt kiabálta, hogy megöli őt és új barátját, akár 34 esztendei börtönt is kaphatott volna.
   
A jelenleg váltósúlyban világbajnok, s eddigi 42 profi meccsét kivétel nélkül megnyerő Mayweathert, akinek január 6-án kell megkezdenie büntetése letöltését, 100 órás közmunkára, családnevelési tanácsadó programban való részvételre és 2.500 dollár befizetésére is kötelezték.

megosztom