Foci-vb 2014

Andorra ellen idegenben kezd az Egervári-csapat

Utolsóként a magyar érdekeltségű csoportban is kialakult a világbajnoki selejtezők programja, miután a hat érintett ország labdarúgó-szövetségének szerdán sikerült megegyeznie a pontos menetrendről.

A magyar csapartra egy könnyű és egy nagyon nehéz mérkőzés vár
Egervári Sándor szövetségi kapitány együttese szeptember 7-én Andorrában kezdi meg a sorozatot, majd négy nappal később a vb-ezüstérmes Hollandiát fogadja. A nemzeti együttesnek ezenkívül jövőre még két tétmérkőzése lesz, októberben: előbb Észtországban lép pályára, majd Törökországot fogadja - derül ki az MLSZ honlapján látható menetrendből.

A 2013 októberében befejeződő csoportmérkőzések utolsó két fordulójában Hollandia és Andorra lesz az ellenfél, előbbi idegenben, utóbbi hazai környezetben.

 "A mi javaslatunkra került sor egy utolsó egyeztetésre a szövetségek között, mert minden érintett szerette volna elkerülni azt a helyzetet, hogy a nemzetközi szövetség olyan időpontra sorsoljon számára mérkőzést, amit el akart kerülni" - mondta a magyar szövetség honlapjának Egervári. "A 2013-as versenynaptárban júniusban is lesznek mérkőzésnapok, és a csoportból mindössze két válogatott vállalta volna, hogy ezeken a játéknapokon pályára lép. Számunkra nem tekinthető rossznak a kialakított program, elfogadható menetrend alakult ki, ez alapján azt mondhatjuk, hogy mindhárom félévben két-két nagyon nehéz mérkőzésünk lesz. A beosztás segítségével pontosabb megfigyelési programot tudunk összeállítani, egyelőre azokra az ellenfelekre koncentrálva, amelyekkel már 2012-ben megmérkőzünk".

A hat ország képviselői eredetileg október 24-én, Amszterdamban vettek részt több órás programegyeztető tárgyaláson, a találkozó azonban nem hozott eredményt. A szabályok szerint ilyen esetekben a FIFA határoz a menetrendről, s a döntést minden érintett szövetségnek kötelező elfogadnia, azonban az utolsó egyeztetésen sikerült egyezséget kötniük a csoport résztvevőinek.

A csoportelsők automatikusan kijutnak a 2014-es brazíliai vb-re, míg a nyolc legjobb második pótselejtezőt játszik a részvételért.

A 2014-es vb-selejtezők menetrendje
a magyarok mérkőzései
2012. szeptember 7.: Andorra-Magyarország
2012. szeptember 11.: Magyarország-Hollandia
2012. október 12.: Észtország-Magyarország
2012. október 16.: Magyarország-Törökország
2013. március 22.: Magyarország-Románia
2013. március 26.: Törökország-Magyarország
2013. szeptember 6.: Románia-Magyarország
2013. szeptember 10.: Magyarország-Észtország
2013. október 11.: Hollandia-Magyarország
2013. október 15.: Magyarország-Andorra