Sportfogadás

A Villarreal utolsó esélye a nemzetközi szereplésre?

  • Barcsai Róbert

A Sárga Tengeralattjáró idei utolsó mérkőzésén eldőlhet, hogy a csalódást keltő őszi szezon után életben tudja-e tartani a csapat a nemzetközi porondra történő kijutás esélyeit.

A keddi naphoz hasonlóan ma ismét egy motivált csapat mérkőzése mellett szeretném letenni a voksomat, így talán nem véletlen, hogy a mai elemzés a Villarreal-Mirandes összecsapásról fog szólni.

Előzmények

Mint már említettem, a hazaiak rendkívül gyenge őszt tudhatnak maguk mögött. A bajnokságban 17. helyen állnak, 15 pontot gyűjtöttek, pontosan annyit, amennyit a kieső helyen álló Sporting Gijon együttese. A gyenge bajnoki szereplés mellett a csapat nulla ponttal zuhant ki a Bajnokok Ligájából, így tehát érthető a szurkolók csalódottsága. A Villarreal 16 mérkőzésből csupán hármat tudott megnyerni, hat döntetlen és hét vereség mellett.

A Mirandes együttese a Segunda B II. csoportjában található (spanyol harmadosztály). A csapat az első helyen várja a téli szünetet, 17 mérkőzésből 11-et nyert a csapat, 5 alkalommal remiztek és csupán egyszer szenvedtek vereséget, méghozzá a legutolsó fordulóban hazai pályán a szebb napokat is megélt Alaves ellen.

Várható kezdőcsapatok

A hazaiak nem számíthatnak Guiseppe Rossi, Jose Catala és Jonathan De Guzman játékára, azonban ma este a körülményekhez képest a legjobb összeállításában játszhat a csapat, íme:

Villarreal
César - Mario Gaspar, Gonzalo, Musacchio, Joan Oriol - Bruno Soriano, Marcos Senna, Borja Valero, Cani - Nilmar, Marco Rube

 

 

 

 

A Mirandes sérültjeiről nincs hír, azonban ismerjük a várható kezdőcsapatot.

Mirandes
Adrian - Caneda, Aitor Blanco, Iribas, Raul García - Garro, Muneta, Martins, Borrell - Pablo, Alain

 

 

 

 

A Villarreal játékosai ünneplik a góljukat
Analízis


A Villarreal hazai pályán hét mérkőzésen három-három győzelem és döntetlen mellett egy alkalommal szenvedett vereséget, összesen 10:8-as gólaránnyal. A Mirandes idengben nyolc alkalommal lépett pályára, a csapat négy győzelem mellett négy alkalommal remizett, összesen 7:2-es gólkülönbséggel. A hazaiak számára nagyon fontos a kupa, hiszen ez az egyetlen reális módja a nemzetközi porondra történő kijutásnak. Ezt Garrido mester is megerősítette, a mérkőzést nagyon komolyan fogják venni. Természetesen ismét megvizsgáltam a Villarreal elmúlt években lejátszott negyedik fordulós párosításait. Egy kivétellel mindig sikerrel vették az akadályt.

Király Kupa
A Villarreal elmúlt öt évben játszott negyedik fordulós párosításai
2010 Villarreal-Ejido 1:1, 2:0
2009 Villarreal-Puertollano 1:1, 1:0
2008 Villarreal-Ejido 0:5, 1:1
2007 Villarreal-Las Palmas 4:2, 2:1
2006 Villarreal-Castellon 2:0, 2:0

 

 

 

 

 

 

 

Hathárom-tipp:
Ázsiai Hendikep Villarreal-0.75
Mivel a Villarrealnak sem mindegy, hogy milyen szájízzel vonulnak pihenőre, továbbá fontos a nemzetközi indulás is (2006-ban BL-elődöntőt, 2004-ben és 2011-ben UEFA-kupa/EL-elődöntőt játszott a csapat), amire reálisan csak egy jó kupaszerepléssel lehet esély, így mindenképpen Villarreal-győzelemre számítok.

Az ázsiai hendikepes fogadásokat talán már ismeritek, de akiknek ez a téma új dolog, azoknak röviden elmagyarázom. Jelen esetben a -0.75-ös hendikep azt jelenti, hogy két fajta hendikepre fogadunk. A tétünk fele Villarreal -0.5-re megy, míg a másik fele -1-re. Amennyiben a Villarreal egy góllal nyer, akkor a tétünk első fele nyertes, így megkapjuk a nyereményt, a másik fele pedig push (nem dől el), így ezt a felét pedig visszakapjuk. Amennyiben a Villarreal kettő, vagy több góllal nyer, akkor a fogadás teljes egésze nyertes, így a teljes tét x odds összeget írják jóvá számlánkon. Minden más esetben vesztesnek minősül a fogadás. Sok helyen nem fogjátok ebben a formában megtalálni a tippet, ugyanis sok iroda a következő módon tünteti fel az ázsiai hendikepet: Villarreal -0.5 & -1. Mindenkinek sok sikert a fogadáshoz!