NB I

A Honvéd az elején, a Videoton a végén hengerel

Az NB I őszéről készült összeállításunk második részében speciális szempontból elemeztük a csapatokat. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a mérkőzések egyes szakaszában melyik együttesre érdemes fokozottan figyelni, és melyik az, amelyik tágan értelmezve a szünetet, meccs közben is pihen.

Az alábbi táblázatban negyedórás bontásban látható, hogy melyik csapat mennyi gólt szerzett illetve kapott az adott időszakban. A számok nem csak önmagukért beszélnek, hiszen egy-egy adatból sok minden másra is lehet következtetni.

A Zalaegerszeg a félidők második felére rendszerint elfáradt, ekkor kapta ugyanis a góljai zömét. A záró félóra is sokatmondó, a Zete védelmét 17 meccsen 43-szor mattolták, 19-szer az utolsó harminc percben. Erőnlét? Dekoncentráltság? Mindkettő? Vagy valami más? A legnagyobb probléma az, hogy a kérdésekre Zalaegerszegen sem tudják a pontos választ.

Az ellenpélda a Debrecen. A Loki ellen az első negyedórában egyetlen csapat sem volt eredményes, miközben Coulibalyék egyenletesen termelték a gólokat, félóránként 10-et, 15-öt, 8-at.

Hasonlóan osztotta be energiáját a Győr, hozta a negyedóránkénti négy és feles átlagot, azaz nem volt olyan periódus, amikor lazítani lehetett ellene. Az ETO a szünet előtti negyedórában volt a legveszélyesebb, ekkor öt gólt szerzett, és egyet sem kapott.

A Diósgyőr óvatosan kezdte a meccseit, aztán fergeteges negyedóra következett, az adok-kapok után a szünet előtti periódusban szinte ellenállhatatlan volt. A borsodiak a mérkőzések vége felé láthatóan kiengedtek, az utolsó két negyedórában az ellenfél általában jobb volt náluk.

A Videoton ugyanakkor a végén húzott bele, a záró szakaszban tette oda magát, az utolsó negyedóra alapján magasan kiemelkedett a mezőnyből – nem kis mértékben a rendszerint csereként beálló Nikolicsnak köszönhetően.

A Honvédnek képtelenség volt gólt lőni a 15. percig. A Videoton a végén húzott bele. - Fotó: MTI (archív)

Az őszi szezonban három csapatnak – Debrecen, Pápa, Honvéd – képtelenség volt gólt lőni a 15. percig. A mezőnyben a kispestiek kezdtek a legfélelmetesebben, de volt még egy remek időszakuk, egy óra játék után robbantottak, az ezt követő tizenöt percben nem sok esélyt adtak ellenfelüknek.
A kecskemétiek meglehetősen szoros negyedórákat produkáltak, kivéve a szünet utánit, ekkor talán még hatottak rájuk Szivics szavai, a védelmük ekkor stabil, a támadójátékuk eredményes volt. Kérdés, mi lesz ezután…?

A Pécs a Pakssal együtt nehezen vette fel a ritmust, utána viszont elkezdődött az adok-kapok. A PMFC mérkőzésein esett gólok egyharmada a második negyedórában született, aki tehát ennyit késett a meccsekről, sok mindenről nem maradt le, viszont azonnal a sűrűjébe csöppent. A paksiak a szünet után kezdtek el futballozni, igaz, a figyelmük is ekkor lankadt leginkább. Harmincegy góljukból huszonhármat a második félidőben szereztek, viszont harminckettőből huszonkettőt ebben a periódusban kaptak.

Két csapat van a mezőnyben, amelyik egyetlen negyedórát sem tudott megnyerni, az egyik a Zalaegerszeg, a másik – némi meglepetésre – a Vasas. A Fradit az első félidőben lehetett meglepni, a hatvanadik perctől azonban tanácsos volt odafigyelni rá. A Haladás játékosai nagyon várhatták a szüneteket, az azt megelőző negyedórában ugyanis egyetlen gólt szereztek, hátul pedig szétestek. Az Újpest védelme a záró félórát nem bírta, góljai felét akkor kapta, ellentétben a Kaposvárral, amely csak ebben a periódusban tudott nyerni.

Közhely, de igaz: a mérkőzés a hármas sípszóig tart. A hosszabbításokban az Újpesttől kellett a leginkább tartani, de a Debrecen és a Győr is veszélyes volt a ráadásban. A Kecskemét, Pécs, Haladás, Kaposvár, Pápa ötös ellen lehetett a legtöbbet keresni a 90. perc után, nekik összesen kilencszer kellett rádöbbenniük, hogy a meccs végét nem az óra, hanem a bíró jelzi.

Statisztika

1-15’ 16-30’ 31-45’ 46-60’ 61-75’ 76-90’ 90’ +
Debrecen 3-0 7-2 4-2 11-3 5-2 3-2 2-0
Győr 3-2 6-5 5-0 5-5 4-1 5-5 2-0
Videoton 2-3 3-1 5-1 2-4 6-3 13-1 1-0
Honvéd 6-0 3-3 5-5 3-5 9-3 5-4 1-1
Diósgyőr 1-1 8-7 6-1 5-4 3-4 5-6 0-0
Pécs 1-2 9-8 3-3 4-4 3-3 7-4 0-2
Kecskemét 3-2 5-6 6-5 6-1 3-3 5-5 0-2
Paks 0-2 4-4 4-4 8-4 5-9 9-8 1-1
FTC 2-4 3-3 1-3 3-2 5-4 1-1 1-0
Újpest 2-4 2-1 4-5 3-6 4-7 4-7 3-1
Haladás 3-2 2-3 1-6 5-4 3-4 2-3 1-2
Vasas 2-4 3-5 2-3 3-4 2-3 4-5 0-0
Kaposvár 4-4 3-5 3-4 1-5 5-2 4-3 0-2
Siófok 1-2 5-6 4-3 0-4 4-2 1-7 0-0
Pápa 1-0 1-4 3-6 5-4 4-6 3-5 0-1
ZTE 1-3 3-4 3-9 4-8 2-11 3-8 0-0
Összesen 70 134 119 135 134 148 24

9,16% 17,54% 15,57% 17,67% 17,54% 19,37% 3,14%