NFL

A 49ers magabiztosan nyerte a Monday Nightot

  • Molnár Dávid

Az NFL 15. fordulójának zárómérkőzésén az NFC nyugati csoportjának bajnoka a Pittsburgh Steelerst fogadta. A 49ers az elmúlt hetekben nem túl konzisztens játékkal hívta fel magára a figyelmet, míg a Steelers annak a reményében vághatott neki a rangadónak, hogyha nyernek, akkor a Baltimore elé kerülnek a csoportjukban, hála a Ravens vasárnapi vereségének. A túl sok hiba és Roethlisberger három interceptionje azonban tett arról, hogy az AFC északi kvartettjében továbbra is nyílt maradjon a versengés.

Elpocsékolt lehetőségAz AFC északi csoportja idén akár három csapatot is adhat a rájátszásba, ha a Cincinnatinek sikerül a szezon végéig megelőznie a New York Jetst a táblázatban. Azonban még ennél is fontosabb kérdés az, hogy ki fog a csoport élén végezni. A Baltimore Ravens és a Pittsburgh Steelers egyaránt 10-3-as mutatóval vágott neki a 15. fordulónak, de mivel a Ravens az idén mindkétszer a Steelers fölé tudott kerekedni, ezért az egymás elleni mérleg alapján ők bitorolták az első pozíciót a divízióban.

Épp ezért nem akármilyen lehetőség nyílt a Steelers előtt, amikor a Baltimore váratlanul kikapott San Diegóban a Chargers ellen, hiszen egy győzelemmel be is biztosíthatták volna a helyüket a csoport élén, tekintve hogy az utolsó kér fordulóban a Rams ellen játszanak otthon, illetve a Brownsszal ütköznek meg idegenben, és egyik találkozón sem Roethlisbererék az esélytelenebbek.

A dolguk ugyanakkor nem ígérkezett könnyűnek, hiszen egy csoportbajnok ellen kellett kiállniuk, a 49ers 8 meccses győzelmi szériáját azonban pont a Ravens szakította meg, úgyhogy joggal bizakodhattak a Steelersnél. De talán a bizakodásnál meg is ragadtak, mivel egy sok hibába torkolló játékkal lepték meg a Monday Night közönségét, amit természetesen a 49ers nem hagyott kihasználatlanul.

Ben Roethlisberger az egyik legkonzisztensebb teljesítménnyel bír az idén az NFL irányítói között, azonban ma oroszlánrészt vállalt abban, hogy csapata 20-3-as vereséget szenvedett. Bár 330 yardot összeszedett passzaiból (a csapat összesen 389-et), és 57%-os hatékonysággal szolgálta ki társait, azonban tőle szokatlan módon háromszor is elszórta a játékszert az ellenfélnek. Ami még talán ennél is szembetűnőbb, hogy egyszer sem tudta hat pontos átadással észrevetetni magát, és ritkán fordul elő az, hogy ilyenkor is győztesen kerüljön ki egy csapat a párharcból.

A Pittsburgh Steelers nem tudta kihasználni a Ravens vasárnapi vereségét, és egy hasonlóan csúnya vereségbe szaladt bele a San Fransisco otthonában.

A 49ers David Akers két gólja révén 6-0-s előnnyel fordult a második félidőre, és ekkor még az eredményt tekintve nem volt minden veszve a Pittsburgh részéről, bár Roethlisberger első két negyedben eladott labdái miatt már rághatták a körmüket a Steelers drukkerek. Shaun Suisham hozta vissza a reményeket 51 yardos mezőnygóljával a harmadik negyed utolsó felében, azonban a fordulásból az Alex Smith vezette 49ers offenzíva megszerezte a találkozó első touchdownját. A hazaiak irányítója 1 yardról adott Vernon Davisnek 6 pontot érő passzt, ami megnyugtatta a 49erst, a vendégeket ellenben még idegesebbé tette.

A kapkodás pedig azt eredményezte, hogy Roethlisbergert sackelték a hazaiak védői, és aztán még ki is ejtette a labdát a kezéből, amit megkaparintottak a védők. Alig két perc alatt sikerült a Pittsburgh vörös zónájába kerülniük, majd Frank Gore újabb touchdownnal kialakította a végeredményt. Később Roethlisberger megszerezte harmadik labdaeladását, ez azonban csak mai siralmas teljesítményét koronázta meg, a 49ers újabb pontokat már nem tudott elérni.

A San Fransisco bebiztosította helyét az NFC éllovasai között, a következő két fordulóban dőlhet el, hogy Smithék vagy Drew Breesék kezdhetnek-e majd hazai pályán a rájátszásban, illetve hogy melyikük kényszerül wild card mérkőzésre. A Pittsburgh ellenben óriási lehetőséget szalajtott el a csoportbajnoki címért folytatott harcban, még ha egy kemény ellenféllel is került szembe. Ben Roethlisbergerék csak egy újabb Ravens vereségben reménykedhetnek, ha az AFC északi csoportja élén akarnak végezni az idén.

NFL, 15. forduló:
San Fransisco 49ers – Pittsburgh Steelers 20-3