Sportcsillagok Gálaestje

Csipesék taroltak, Berki az év sportolója, az FTC női kézisei is nyertek

  • MTI/63.hu
megosztom

Berki Krisztián tornászt és Csipes Tamara kajakost, a Ferencváros női kézilabdacsapatát, Storcz Botond kajak-kenu szövetségi kapitányt, illetve Csipes Ferenc kajakedzőt választották az év legjobbjának a Magyar Sportújságírók Szövetségének 54. alkalommal kiírt szavazásán.

 CSipes Tamara lett a legjobb női sportoló - Fotó: MTIStorcz Botond lett az év szövetségi kapitánya. A kajak-kenusokat irányító szakember először nyerte el ezt az elismerést, 2009-ben harmadik, tavaly pedig második volt a voksoláson. A sportolóként 1997-ben az Év legjobbjának választott, háromszoros olimpiai bajnok kajakozó 2008 óta irányítja a magyar válogatottat.

Rendkívül szoros versenyben Csipes Ferenc lett az év edzője megelőzve a tavalyi első Kovács Istvánt. A harmadik helyen Gyurta Dániel edzője, Széles Sándor végzett. Csipes - akinek kajakos tanítványai közé tartozik lánya, Tamara, valamint Kovács Katalin, Szabó Gabriella és Kozák Danuta - ugyanannyi pontot gyűjtött, mint Kovács István, a lólengés kétszeres világbajnokának, Berki Krisztiánnak a mestere, de a több első hely az ő javára döntött. Csipes 2009-ben harmadik, 2010-ben pedig második volt.

Ezt követte az év női sportolója választás, ezt Csipes Tamara nyerte. A kajakozó azzal érdemelte ki az első helyet, hogy a szegedi világbajnokságon két egyéni számban (K-1 1000 és 5000 m) győzött, míg a belgrádi Európa-bajnokságon párosban (K-2 500 és 1000 m) szerzett két aranyérmet. Mögötte a szintén kajakos Kozák Danuta végzett, aki amellett, hogy tagja volt az 500-on világbajnok kajaknégyesnek, egyéniben második lett szintén 500 méteren. Emellett a belgrádi kontinensviadalról két arany- (K-1 500 m, K-2 200 m) és egy ezüstéremmel (K-4 500 m) jöhetett haza. A harmadik helyre a még juniorkorú, 20 éves öttusázó Kovács Sarolta futott be, aki idén robbant be a felnőtt mezőnybe azzal, hogy a moszkvai vb-n egyéniben és csapatban is második lett, míg a váltóval győzött, az Eb-n pedig a csapattal és a váltóval nyert aranyérmet.

Az FTC női kézilabdázói nyerték az év csapata címet a magyar sportújságírók szavazatai alapján. A voksolás 54 éves történetében először fordult elő, hogy klubcsapat végzett az élen, ezt KEK-győzelmével érte el a zöld-fehér együttes, amely a bajnokságban bronzérmes lett. Korábban dobogós helyre is csak kilenc alkalommal "futott be" klubcsapat, legutóbb 1995-ben volt erre példa, akkor a Ferencváros Bajnokok Ligájában szerepelt labdarúgó-együttese volt díjazott. Idén a második helyen az Eb-n és a vb-n is érmeket szerzett férfi öttusacsapat végzett szoros versenyben, megelőzve az 500 méteren vb-első női kajaknégyest.

Utolsóként hirdették ki a legjobban várt kategóriát: Berki Krisztián egymás után másodszor lett az év sportolója a magyar sportújságírók szavazatai alapján. A világbajnok versenyző fölényesen végzett a voksolás élén. Tavalyi sikere előtt tornász legutóbb 2002-ben, Csollány Szilveszter révén érdemelte ki az Év sportolója címet. A 26 éves Berki négy Európa-bajnoki cím és két vb-ezüst után tavaly nyert vb-aranyát idén megvédte lólengésben, továbbá olimpiai kvótát szerzett.

A második helyhez szintén vb-aranyérem kellett: a 2009-es győztes Gyurta Dániel idén megvédte két évvel ezelőtti vb-címét 200 m mellen a sanghaji úszó-világbajnokságon, továbbá decemberben a rövidpályás Eb-n is győzött ebben a számban.

A harmadik, a 2008-ban év sportolója címet nyert kenus Vajda Attila szintén vb-arannyal tűnt ki idén, méghozzá Szegeden, hazai közönség előtt bizonyult a legjobbnak abban a számban (1000 m), amelyben egyúttal olimpiai címvédő.

Az 54. Év sportolója szavazás dobogósai
Férfiak:
1. Berki Krisztián, torna 1849 pont
2. Gyurta Dániel, úszás 1241
3. Vajda Attila, kajak-kenu 606
Nők:
1. Csipes Tamara, kajak-kenu 1549 pont
2. Kozák Danuta, kajak-kenu 833
3. Kovács Sarolta, öttusa 670
Csapat:
1. FTC női kézilabdacsapata 780 pont
2. Férfi öttusaváltó (Marosi Ádám, Kasza Róbert, Tibolya Péter) 717
3. Női kajaknégyes (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Benedek Dalma) 705
Szövetségi kapitány:
1. Storcz Botond, kajak-kenu 1085 pont
2. Pálvölgyi Miklós, öttusa 886
3. Kiss László, úszás 660
Edző:
1. Csipes Ferenc, kajak-kenu 1105 pont
2. Kovács István, torna 1105
3. Széles Sándor, úszás 754

 

megosztom