Serie A

A Juventus otthon, az Inter idegenben gyűjtötte be a három pontot

megosztom

A torinóiak már a mérkőzés legelején megszerezték a vezetést Pepe góljával, amit Quagliarella fejese duplázott meg a Novara ellen, az Inter pedig Ranocchia találatával nyert Cataniában.

Juventus-NovaraÉrdekes összeállításban kezdett a Juventus a Novara ellen. Kezdőcsapatban kapott helyet az eddig többnyire kispadozó Del Piero és Quagliarella is, Matri viszont ezúttal csak csere volt. Már a 4. percben megszerezte a vezetést a Juventus: De Ceglie bal oldali beadása után Pepe a hosszú oldalon becsúszva továbbította a hálóba a labdát (1-0). Negyedóra elteltéve ismét a balhátvéd volt az egyik főszereplő, lövését azonban Ujkani védte. A 25. percben a gólszerző cselezett befelé bal oldalról, majd jobbal alig csavart a kapu mellé. A 40. percben ismét a szélső veszélyeztetett, ezúttal fejesét kellett hárítania a vendégek kapusának. A félidőben egygólos volt a hazaiak előnye, de lehetett volna ez sokkal több is, ha kihasználják a helyzeteiket.

A második félidő első perceiben ismét Pepe rohanta le a novarai védelmet, majd a bal oldalon üresen álló Del Pierohoz továbbított, ő pedig centikkel a kapu mellé csavart. A 62. percben Del Piero ismét nem talált a kapuba ígéretes helyzetből, állva várta a labdát, így Paci becsúszva mentett előle. Pár percre rá szinte a semmiből, akár egyenlíthetett volna a Novara: Rubino fejesét azonban Buffon tudta hárítani. Negyedórával a vége előtt eldőlt a találkozó: Quagliarella fejelt a Novara kapujának a jobb alsó sarkába (2-0). A folytatásban az eredmény már nem változott, a Juventus győzelmével továbbra is vezeti a Serie A-t.

Pepe szerezte meg a vezetést a Juvénak - Fotó: AFP

Cesena-InterAz Interben Forlán és Zárate is csak a cserék közé volt nevezve, a Milito-Pazzini csatárkettősnek szavazott bizalmat Claudio Ranieri. Az első komolyabb kapuralövés Nagatomo nevéhez fűződött, de kapásból nem találta el a kaput. Az első játékrész méla unalomban telt, egyik csapat sem tudott helyzeteket kialakítani. Hol egy ígéretes szabadrúgás vágódott le a sorfalról, hol a védők tudtak közbelépni, így gólnélküli döntetlennel vonultak a csapatok a szünetre. A folytatásban sem törte össze magát a két csapat, de Ranocchia megszerezte a vezetést az Internek: a középső védő Maicon bal oldali beadását bólintotta a kapuba (0-1). A folytatásban az Inter őrizte az előnyt, ezt pedig sikeresen tette, így három pontot szerzett.

Serie A
16. forduló
Catania-Palermo 2-0
Gólszerző: Lodi (32.), Lopez (61.)
Cesena-Internazionale 0-1
Gólszerző: Ranocchia (63.)
Genoa-Bologna 2-1
Gólszerző: Rossi (39.), Pratto (85.) ill.  Ramirez (51.)
Juventus-Novara 2-0
Gólszerző: Pepe (4.), Quagliarella (75.)
Parma-Lecce 3-3
Gólszerző: Floccari (18.-11-esből), Pelle (86.), Galloppa (90+2.) ill. Di Michele (58., 61.), Cuadrado (77.)

 

megosztom