Elemzés

Vérükben van a nyereség - kiscsapatok, amelyek sosem fognak mellé II. rész

  • Kele János
megosztom

Kupagyőzelem vagy anyagi haszon? Vajon van-e olyan fontos az anyagi haszon és a sikeres játékospolitika a mai futballban, mint a győzelem. Kiscsapatok nagy húzásaira fényt derítő sorozatunk második része következik.

Udinese
Mindenki hallott már olyan kiscsapatokról, amelyek időről időre felszívva magukat, egyszeriben a legnagyobbak vetélytársai lesznek. Nincsen veretes múltjuk, nem ülnek világklasszisok a cserepadjukon, és nem az aktuálisan legtöbbre taksált edző ül a padjukon - mégis, sikeresek a maguk módján, a maguk szegényes eszközeivel, a maguk földhöz ragadt racionalizmusával. Ráadásul miközben az eredmények csordogálnak, ők nem szégyellik magukat degeszre keresni a játékosaik eladásából. Az egészben persze az a legszebb, hogy miután lepasszolják legjobbjukat háromszoros áron a Real Madridnak, rögvest be tudnak újítani egy ismeretlen arcot a tartalékcsapatból, vagy ha mégsem, szereznek valakit egy chilei ifigárdából, természetesen ingyen. Sorozatunkban olyan csapatokat mutatunk be nektek, amelyek, bár kupákat ritkán nyernek, szinte mindenből pénzt tudnak csinálni, ami a kezük ügyébe akad.

Ők tehát az igazolás-politika legnagyobbjai, akik általában kis kockázattal szerzik meg a hatalmas hasznot. Persze közben azért arra is ügyelnek, hogy az eredmények csordogáljanak, a kiesés sose legyen valós veszély, még a legrosszabb, átmeneti években is ott tudjanak brusztolni valahol a középmezőnyben. Ha pedig egy csiszolatlan gyémánt végre beérik, akkor jöhet a habzsi-dőzsi, mehet a harc a BL-főtábláért, neki lehet futni az Európa Liga egyenes kieséses szakaszának, hogy aztán a siker kovácsait hatszoros-hétszeres haszonnal passzolják tovább a kontinens elitcsapatainak.

 ***

Bár a BL-főtáblára való feljutás nem jött össze, összességében azért kijelenthető, az olasz bajnokságban brillírozó, jelenleg a második helyen álló Udinese visszatalált arra az útra, amit még Luciano Spalletti szabott ki még valamikor 2005 táján, amikor a gárda vezetőedzője volt. A sikerességen és az improvizatív, a legkevésbé sem ortodox taktikán kívül ráadásul a klub üzleti sikerei is a kopasz mester regnálása alatt kezdődtek, szinte hihetetlen, de az udinei kiscsapat egyszerűen képtelen rosszat húzni az átigazolási piacon.

Sorozatunk előző részében a Heerenveent vettük górcső alá, mint minden üzletből hasznot húzó, kifinomult érzékkel vásárló és nagyszerű ütemben eladó klubot; az Udinese viszont több szempontból is különbözik a fríz gárdától. Hogy mást ne mondjunk, az észak-olasz csapat keretében nem kevesebb, mint 61 játékos található, ebben a tekintetben pedig alighanem világcsúcstartónak számít.

A 61 játékosból természetesen nem áll mindegyik Francesco Guidolin mester rendelkezésére, harmincegyüket ugyanis kölcsönadta a gárda különböző bajnokságokban szereplő csapatoknak. Nem példa nélküli a játékospolitika, volumenét tekintve mégis egyedülálló: az udineiek kiváló megfigyelői hálózatuknak hála szinte számolatlanul igazolják a fiatal, olcsó, mégis tehetséges és sokra hivatott labdarúgókat a világ minden részéből, hogy aztán előbb éveken át ide-oda kölcsönadogassák őket, majd, ha egy mód van rá, jelentős haszonnal túladjanak rajtuk. Közben persze az sem baj, ha ideig-óráig zebra-mezben is szerepelnek, összehoznak egy BL-selejtezőt, vagy egy bravúros bajnoki sorozatot, sőt ez egyenesen elvárt és kívánatos: az udinei vezetőknek nincsenek kétségeik afelől, hogy képtelenek huzamosabb ideig megtartani értékeiket, minél gyorsabban akarják tehát kisajtolni belőlük a minél nagyobb nyereséget.

Sok esetben elhangzik a vád, miszerint az olasz bajnokságban a fiatalok halálra vannak ítélve, a Serie A-ban egy 23-24 éves játékos még pusztán ígéretnek számít, miközben a világ legtöbb részén rohamosan csökken a csapatok átlagéletkora, és a futballisták mind fiatalabb korban kerülnek be a nagycsapatok keretébe. Nos, az észrevétel természetesen jogos az egész ligára vetítve, de közel sem állja meg a helyét az Udinesét illetően: a klub rendkívül népszerű a fiatal (elsősorban viszont külföldi) futballisták számára, a legtöbbjük szívesen igazol Udinébe, tudva azt, hogy itt nem felejtkeznek el róla, még két-három kölcsönszezon után is lehet esélye odakeveredni az első csapat kötelékébe.

Szinte felsorolni is lehetetlen mennyi bombaüzletet kötött az utóbbi tíz évben a gárda vezetősége, ingyen szereztek meg például olyan klasszisokat, mint Vincenzo Iaquinta, Fabio Quagliarella, Sulley Muntari, Asamoah Gyan vagy éppen David Pizarro - ezeket a játékosokat később összesen mintegy 60 millió euró értékben eresztette szélnek a gárda. De az Udinese volt az a csapat is, amelyik 16-szoros hasznot tudott húzni az Európában maximum középszerűnek nevezhető finn Roman Eremenko eladásából is; a mai napig érthetetlen, hogyan vették rá a Dinamo Kijev vezetőit arra, hogy 5 millió eurót fizessenek a középpályás játékjogáért.

Udinéből indult világhódító útjára Andrea Dossena is, akit ingyen szereztek meg a Trevisótól, játszatták néhány szezonon keresztül, majd bombaüzletet kötve 9 millió euróért passzolták tovább Liverpool vörös felébe. A Kop valószínűleg azóta is veri a fejét a falba, a balbekk ugyanis hatalmas melléfogásnak bizonyult, szinte postafordultával repült is vissza Olaszországba, a Napoli viszont már csak 5 milliót volt hajlandó átutalni a játékjogáért cserébe.

Az Udinese legnagyobb titka az, hogy nem pusztán a világ néhány részén van kiterjedt és fantasztikus érzékkel válogató megfigyelői hálózata, hanem tulajdonképpen minden életképesnek számító futballkulturális régióban. A szerb Aleksandar Lukovicsot a Crvenától hozták, hogy több mint kétszeres haszonnal passzolják tovább a Zenitbe, Zapotocny és Sivok Csehországból tette át a székhelyét Udinébe, mielőtt jelentős haszonnal tovább nem értékesítették őket a Besiktasnak. Felipe Brazíliából érkezett ingyen, hogy aztán 6 millióért a Fiorentina vigye el, Kröldrup viszont Dániát hagyta ott az Udinese kedvéért, hogy aztán 7 millió ellenében kerüljön Angliába.

Az Udinese tehát a világ minden részéről vesz, többnyire olcsón és jó minőséget - és a világ minden részére elad, többnyire jóval áron felül, hatalmas haszonnal.

A jelenlegi, 30 fős felnőtt keretben 18 nemzet fiai foglalnak helyet, a kép tehát elképesztően multikulturális, a csapatnak mégis nagyon megy, ugyanannyi pontot gyűjtött tizennégy forduló alatt, mint a megtáltosodott Juventus, és csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorul a második helyre. Mindezt úgy, hogy nyáron természetszerűleg megvált legjobbjától, a chilei Alexis Sancheztől, akiért több, mint 25 millió eurót fizetett a Barcelona - kell-e mondanunk, hogy az Udinese itt is hatalmas hasznot könyvelhetett el, a szélső ugyanis 17 évesen még mindössze 3 millióért érkezett. Akkor a Serie A-ba még nem fért volna be, az udineiek vezetői viszont ezt nagyon jó érzékkel felismerve évekig kölcsönadogatták, játszott otthon a Colo-Coloban, majd Argentínában a Riverben is, hogy aztán amikor végre lehetőséget kapjon anyacsapatánál, rögvest a világ egyik legkeresettebb játékosa legyen belőle.

Az érte kapott pénzt egyébként nagyon okosan osztotta be a vezetőség, 24,5 millió eurót költöttek összesen, nem volt azonban olyan játékos, akiért 5 milliónál többet kellett volna átutalni. Sanchez mellett viszont 17 millióért elkelt Gökhan Inler, 9-ért Cristian Zapata és a Juve is leszurkolt 7,5 milliót Simone Pepe játékjogáért - az átigazolási szezon következésképpen bőven nyereséges volt, amolyan igazi udinei módra.

Az érkezőket ráadásul azóta már körülömlengi a teljes olasz sajtó, Torjét már a kelet-európai Messi névvel is felruházták, de nem győzik dicsérni a Palmeirastól érkező Armerót, vagy éppen a Zapatát mintaszerűen pótló Danilót. Ők együtt hárman alig 8 millió eurót kóstáltak, és fél év alatt az olasz liga legkeresettebb játékosai közé emelkedtek.

Vannak persze játékosok, akiknél tovább tart nyélbe ütni a nagy üzletet, a szlovén Samir Handanovicot például még 2004 nyarán szerezték meg ingyen a Domzale csapatától, majd kölcsönben megjáratták vele a Treviso-Lazio-Rimini háromszöget, mire lehetőséget kapott, és bebizonyította, a liga egyik legjobb hálóőre. A tavalyi évadban például 8 büntetőből 6-ot hárított, sorban áll érte a Serie A színe-java, nem véletlen, hogy a legnagyobb értékbecsléssel és átigazolásokkal foglalkozó európai portál már 11 millió euróra becsüli a piaci értékét.

Szintén nagy üzlet lehet a jelenleg kölcsönben futballozó German Denis leigazolásából is. Az argentin támadó két évvel ezelőtt mindössze 2 millió euró ellenében érkezett a Napoli csapatától, majd miután Di Natale és Sanchez mögött kevés lehetőséget kapott, idén nyáron úgy döntött, kölcsönben kipróbálja magát másik csapatnál. A leleményes udinei vezetők pedig annyira jól alkudoztak az Atalanta képviselőivel, hogy azok az egy éves kölcsönjátékért cserébe mindjárt ki is fizették a játékos korábbi vételárának negyedét (fél millió euró), amellett, hogy természetesen a fizetését magukra vállalták. Denis pedig láss csodát, kivirágzott Bergamóban, 14 Serie A meccsen 10 gólt szerzett, az értéke így 4 és 5 millió euró körül mozog.

Ne legyenek kétségeink, rajta sem fog bukni az Udinese, ha ne adj’ Isten megválik tőle…

A cikksorozat első része: Vérükben van a nyereség - kiscsapatok, amelyek sosem fognak mellé I. rész

megosztom