Forma-1

Rohamosan fiatalodik az F1-es mezőny

  • Kele János
megosztom

Egyre alacsonyabb az átlagéletkor az F1-ben, vannak, akik már 22-23 évesen partvonalon kívülre kerülnek, mások viszont 42 évesen térnek vissza. Hova vezet ez?

Toro Rosso

Már az idei esztendő során is minden idők legalacsonyabb átlagéletkorú F1-es mezőnyének tapsolhatott a közönség, de ha minden pletyka igaz, 2012-re sikerül még fiatalosabbá és üdébbé tenni a versenyzők társulatát. Egyértelmű a tendencia, az igazán kiváló versenyzők mind fiatalabb korban érnek a Forma-1 kapujáig, következésképpen kemény munkájuk gyümölcsét is korábban sikerül learatniuk. Ha pedig mégsem, akkor úgy járnak, mint szegény Jaime Alguersuari, aki 22 éves korára "kiöregedett" a Toro Rossóból.

Az AUTOSPORT Magazin nyomtatott kiadása a legutóbbi számában érdekes statisztikát közölt: a neves szaklap utánajárt, a Formula-1-es világbajnokok közül ki milyen statisztikai mutatókkal büszkélkedhetett 24 éves 5 hónapos és 5 napos korában - vagy abban az életkorban, amelyben Sebastian Vettel járt még múlt hét csütörtökön.

Nem meglepő módon az immáron kétszeres bajnok német toronymagasan vezeti a ranglistát, hogy mást ne mondjunk, a legendás Jim Clark például ennyi idősen még csak 4 GP-rajtot számlált, győzni vagy pole pozíciót szerezni pedig természetszerűleg esélye sem volt. Az 1950-es és a ’60-as évek bajnokai közül egyébként mindössze kettő akad, aki 24 éves korára egyáltalán már bemutatkozhatott az F1-ben, a már emlegetett Clark és a Ferrarival 1958-ban a világ tetejére érő, azóta sajnálatos módon sokak által elfelejtett Mike Hawthorne. Csak összehasonlításképpen, az új évezred vagy inkább a poszt-Schumacher éra csillagai közül 24 éves korára már a dobogón locsolást is kipróbálhatta mind Lewis Hamilton, mind Jenson Button, de nem maradt le mögöttük Fernando Alonso és Kimi Räikkönen sem - Vettelről nem is beszélve.

A következtetés kegyetlenül egyértelmű: a Formula-1 egyre fiatalabb, szinte évadról évadra érzékelhető a változás.

Ott van persze az érem másik oldalán a 323 rajtjával rekorder Rubens Barrichello, aki hiába tölti be lassan a 39. életévét, még mindig nem hajlandó abbahagyni, most is éppen azon mesterkedik, hogy valamilyen úton-módon még egy évadra bebetonozza magát a Williamsnél. Schumacher 42 évesen még mindig a világbajnoki sikereket hajszolja, ez pedig becsülendő, bár közben azért nem árt, ha arra is figyelünk, hogy a GP-rajtok örökranglistájának élén hogyan alakul a sorrend. Barrichellót Schumacher követi 287 szerepléssel, majd következik Patrese a maga 256 startjával, mögöttük viszont az első húsz között nyolc olyan pilótát is találunk, aki a 2000-es években kezdte építeni karrierjét. Hét olyan versenyző található a listán, aki az 1990-es években vonult vissza, négyen a ’80-as dekádban hagyták abba, és mindössze egyetlen hírmondó, a sokáig 176 szereplésével rekordernek számító Graham Hill maradt abból a kompániából, amely már az 1970-es években szögre akasztotta a bukósisakot. Az idősebbik Hill mondjuk ez utóbbit sosem tette meg, sajnálatos repülőgép-szerencsétlenségben lelte ugyanis halálát 1976-ban.

Vannak persze még amolyan utolsó mohikánok manapság is, mint például Mark Webber, aki 25 évesen debütálhatott csak az F1-ben, ráadásul csupán egy gyengécske Minardi adatott meg neki első szezonjában. A kétszeres vb-bronzérmes ausztrál egyébként azóta is azt vallja, a kor nem sokat számít, egyes egyedül az eredmények határozzák meg, hogy egy versenyző mennyi ideig maradhat a Cirkusz porondján - következésképpen tehát a saját visszavonulásáról sem hajlandó nyilatkozni, minden bizonnyal úgy van vele, majd veszi a kalapját, ha már nem lesz rá szükség. Jelenleg 35 esztendős, és a Red Bull szerződést hosszabbított vele a 2012-es évadra is.

A mezőny rohamos fiatalodásának egyértelmű oka az, hogy egész kis iparág szerveződött az F1-es utánpótlás biztosítására. Ma már szinte hemzseg a piac az úgynevezett nevelőszériáktól, a kisebb és nagyobb kaliberű utánpótlás-bajnokságoktól - ha egy ifjonc nagyon szeretne versenyezni vagy nagyon tehetséges, akkor szinte biztosan talál majd magának helyet valahol. Egy dörzsölt menedzser kell csupán, és persze az sem árt, ha apuciéknak van mit a tejbe aprítaniuk, de hála a sok különféle sorozatnak már az sem evidencia, hogy az autóversenyzést a gazdag és szerencsés gyerkőcöknek találták ki.

A helyzet az, hogy napjainkban az a pilóta-növendék, aki 13 éves korára nem vérbeli profi és nincs saját menedzsere, pályafutását egyengető csapata, gyakorlatilag teljesen esélytelen arra, hogy valaha is az F1 közelébe kerüljön. A nagy Formula-1-es istállók  már szemtelenül fiatalon kiszúrják maguknak a tehetséges növendékeket, beépítik őket az utánpótlásprogramjukba, és kőkeményen, mindenféle szentimentalitásra való tekintet nélkül elkezdenek belőlük profit nevelni. Hogy ezzel aztán kiölik-e belőlük az egészséges csibészséget és a minden autóversenyzőre jellemző vagányságot, azt nehéz megmondani, de tény, a ma fiatal autóversenyzői sokkal nyugodtabbak, körültekintőbbek, figyelmesebbek a korábbi időszak suhancainál, mindenki tisztelettudó, politikailag korrekt, kiválóan le tudja nyilatkozni a semmit, és bármit bármilyen helyzetben képes hibátlan angolsággal megköszönni a csapatának. Elmúltak azok az idők, amikor egy japán pilótának még elnézték a paddockban, hogy távol-keletiül karattyol a riportereknek és az újságíróknak, a Suzukik és Nakajimák ideje lejárt, jött helyettük például egy olyan Sato, aki brit F3-as bajnokságot nyert még kamaszkorában, és majdnem olyan tökéletesen beszélt angolul, mint a tokiói kormány londoni nagykövete.

Hogy mennyire megváltoztak az idők, tökéletesen mutatja az évadzáró Brazil Nagydíj: az interlagosi verseny egy olyan idényt zárt le, melyben a világbajnoki címet megszerző Sebastian Vettel a történelem legfiatalabb kétszeres bajnoka lett, egy olyan mezőnyben, amelyben ott van a valaha volt két legtapasztaltabb F1-es menő (Barrichello és Schumacher ugyebár), megspékelve a szintén bőven 200 rajt felett járó Buttonnal és Trullival. Ez persze csak a mérleg egyik serpenyője, a másikban ott van Jaime Alguersuari és a tény, miszerint ő minden idők legfiatalabb F1-es versenyzője a 2009-es hungaroringi rajtjával és az akkori 19 esztendejével.

A HRT azóta tovább árnyalta a képet, a rajtrács legfiatalabb csapata ugyanis bejelentette, hogy a következő évben a 42 esztendős Pedro de la Rosa vezeti majd az egyik autójukat, tovább erősítve a veteránok táborát a mezőnyön belül. Tapasztalt vezérürükben tehát nem lesz hiány jövőre sem, úgy néz ki, még a 37 éves Trulli is maradhat a Lotusból Caterhammé váló Fernandes-csapatban, Schumacher természetesen adott, és Barrichello sem tett még le minden reményről.

Közben viszont akad egy rakás olyan versenyző, aki hiába fiatal, máris új kihívás után nézhet, lévén jelenleg nagyon úgy tűnik, a Formula-1-ben már nem nagyon van helye. Bruno Senna 28 esztendős, elvileg a legjobb korban van, gyakorlatilag azonban nem élt az F1 adta lehetőségekkel, túl sokára is került be, és valljuk meg, tehetség dolgában sem áll a legnagyobbakkal egy szinten. De hozzá hasonlóan Petrov, Alguersuari, Buemi vagy D’Ambrosio is ülés nélkül maradt, annak ellenére, hogy még mindannyian húszas éveiknek elejét-közepét tapossák, ráadásul F1-es próbálkozásukat sem lehet egyértelmű kudarcnak minősíteni.

Igen ám, de kell a hely az újaknak, jön a friss erő, a már két és fél éve a Toro Rossónál pallérozódó Alguersuari ideje lejárt.

Jöjjön Ricciardo, Vergne és Pic, akik látszólag egy újabb generációt képviselnek, valójában azonban nem sokkal fiatalabbak az elbocsátottaknál. Csakhogy most éppen mögöttük állnak a szponzorok, 21-22 éves korára mindegyikük egyértelműen kinőtte a kisebb bajnokságokat, ideje a legmagasabb szinten bizonyítaniuk - ahhoz viszont az kell, hogy a korábban hasonló úton bejutókat most szélnek eresszék csapataik.

Ördögi kör ez, amelyben mindenkinek van félnivalója. Még a látszólag monopol-helyzetben lévő, versenyzőit kényére-kedvére változtatható csapatoknak is, lévén mi történik, ha Vergne nem lesz olyan jó, mint Buemi vagy éppen Alguersuari el tud helyezkedni egy másik csapatnál, és két év múlva már riválisként kacsint vissza a tükörből? Vettel és a BMW esetében például ugyanez történt, a bajorok nem tudtak dönteni, hogy Heidfeld vagy Kubica helyére kerüljön be a pofátlanul tehetséges ifjonc a csapatba, a vége pedig az lett, hogy a kis Seb lelécelt a Red Bullhoz, és a hazai márka helyett az osztrák üdítőital gyártót emelte az F1 trónjára.

A vak is látja, a mókuskerék eszeveszett gyorsasággal forog, aki rosszul lép, vagy megáll, annak esélye sincs, kénytelen kiszállni a játékból. Aki pedig kiszállt, az nagyon nehezen kerülhet vissza ismét, a tehetségek elképesztő mennyiségben özönlenek ki a „gyárkapukon”, a nagy istállók és a motorgyártók gyakorlatilag ugyanúgy dobják őket piacra, mint egy új alkatrészt.

Korábban megoldás lehetett, hogy egy ifjú és tehetséges pilótát előbb tesztversenyzőként próbál ki a leigazolásával kacérkodó csapat - annak idején például Häkkinen inkább elment tesztelni Senna és Andretti mögé a McLarenbe, mint, hogy valami kis- vagy középcsapat versenyzői ülésében szenvedjen egész évben. És igaza is lett, mérhetetlen tapasztalatot halmozott fel, Ron Dennisszel életre szóló barátságot kötött, belőle pedig később világbajnok lett. Nem nehéz elismerni, ez valószínűleg sohasem következik be, ha annak idején a finn „altatótabletta” (ahogyan a paddockban becézték akkortájt) inkább a versenyzést választja, és kihagyja a McLarenes lehetőséget.

Igen ám, csakhogy manapság már nincsenek a szó klasszikus értelmében vett tesztpilóták, az istállók csak éles helyzetben próbálkozhatnak versenyzők kipróbálásával.

Most épp Vergne és Ricciardo van soron. De ne legyenek kétségeink, ha ők is csak a középmezőnyben ragadnak meg, alig néhány év, és már jönnek is helyükre az újabb, fiatalabb, tehetségesebbnek látszó növendékek. Merthogy ami korábban a véletlenre és az isteni gondviselésre volt bízva, az most precíz könyörtelenséggel működő önfenntartó rendszerré vált.

megosztom