Nemzetközi foci

Beckenbauer nem támogatja az elektronikus gólbírót

  • MTI
megosztom

Ellenzi a következő szezontól bevezetendő elektronikus gólbírót Franz Beckenbauer, a Bayern München futballklub tiszteletbeli elnöke.

A Császár szerint úgy jó a futball, ahogy van

"A labdarúgás egyszerű játék egyszerű szabályokkal, és így is kéne hagyni" - jelentette ki a "Császár" egy keddi tévéinterjúban. "Inkább még két asszisztenst alkalmaznék, akik nemcsak azt tudják megállapítani, hogy bent volt-e a labda, hanem azt is, hogy történt-e szabálytalanság a kapu előterében."

Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöke egy hete nyilatkozott úgy, hogy jövőre már bevezethetik a segédeszközt, mert az erre vonatkozó technikák "gyorsak, pontosak és egyszerűek."

A sportág szabályalkotó testülete (IFAB) márciusban dönt arról, meddig tesztelik a játékvezetők munkáját nagyban megkönnyítő eszközöket. A BBC korábbi értesülése szerint jelenleg kilenc megoldás hatékonyságát vizsgálják.

megosztom