Átigazolás

Leonardo azt mondja, ők nem tettek ajánlatot Tévezért

A Paris Saint-Germain általános igazgatója, Leonardo tagadta az angol sajtóban felröppent hírt, amely szerint a klubja ajánlatot tett volna Carlos Tévezért, a Manchester Citytől minden bizonnyal eligazoló argentin csatárért.

"Nem ajánlottunk semmit Tévezért" - mondta Leonardo.

"A nyáron kapcsolatban voltunk az ügynökével, de tudom, hogy a Milanba szeretne menni, a Manchester City viszont nem kölcsönadni, hanem eladni szeretné" - utalt arra a klubvezető, hogy az angol együttes elutasította a Milan kölcsönajánlatát.

Leonardo irányítja játékosait az Internazionale egyik Serie A-mérkőzésén 2011-ben

"Ha a City mégis kölcsönadja a Milannak, az nekünk nem gond. Egyébként a piac szabad, normális, ha a PSG és a Manchester City kapcsolatban áll egymással, de szeretném tisztázni, hogy mi nem keltünk versenyre a Milannal" - zárta gondolatait a brazil, aki korábban évekig volt a piros-feketék játékosa, majd 2009-10-ben a csapat vezetőedzőjeként is dolgozott.

Mint ismert, Carlos Tévez a Bayern München elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen tagadta meg, hogy csereként pályára lépjen, amiért a Manchester City megbüntette, majd novemberben engedély nélkül Argentínába távozott, és valószínűleg azóta is ott van. Roberto Mancini, a Premier League listavezetőjének menedzsere többször is kijelentette, hogy hozzájuk már nem térhet vissza a csatár.