Adományozás

A Fradi is csatlakozott a MikulásGyár jótékonysági gyűjtéséhez

megosztom

A Ferencváros egyik szponzora, a Groupama Garancia Biztosító is csatlakozott Európa egyik legsikeresebb karácsonyi akciójához, a MikulásGyár jótékonysági gyűjtéséhez. A zöld-fehérek játékosai is adományoztak a rászorulóknak.

MikulásGyár:
Idén december 9. és 21. között várja az adományokat a Mikulásgyár a budapesti Felvonulási téren, országszerte 14 plázában és minden postán. A segíteni szándékozók december 9-től bármely postán ingyen adhatják fel a Mikulásgyárnak szánt csomagot. Az adományokon jól látható helyen fel kell tüntetni, hogy a Mikulásgyár a címzett. Az adományok szétosztását az idén 130 éves Magyar Vöröskereszt csaknem 400 önkéntese végzi országszerte. Tavaly 15 ezer 500 doboz adomány gyűlt össze, így több mint 160 ezer rászorulónak segíthettek Magyarországon, valamint néhány száz doboz adományt a szomszédos országok magyarlakta településeire is eljuttattatott a karitatív akció.

"A Ferencváros labdarúgói régóta vesznek részt különböző jótékonysági rendezvényeken, amikor csak tehetik, elsőként állnak az adományozások élére. Most is így tettünk. Sőt, már voltunk a Heim Pál Gyermekkórházban, ahová ajándékokat vittünk a beteg gyerekeknek így szerezve nekik gyógyulásukhoz jókedvet is. Adni mindig öröm, ilyenkor az ünnepek közeledtével pedig különösen az. A MikulásGyár által összegyűjtött adományok, pedig biztos vagyok benne, hogy sok nehéz sorsú családnak okoznak majd segítséget karácsonykor és az általunk hozott játékok is megfelelő helyre kerülnek a fa alá" - mondta Rósa Dénes, a Fradi csapatkapitánya az ftc.hu-nak.

A futballisták egy dedikált futballmezt is felajánlottak a rászorulóknak.

megosztom