Kajak-kenu

Szabó Gabriella Csipes Tamarával alkotna párost a válogatókra

Négyszeres világbajnok kajakosunk úgy gondolja, mivel Kozák Danuta az egyesre koncentrál, Csipes Tamarával alkothat majd nyerő párost.

Szabó Gabriella az olimpiai felkészülés rajtja előtt a maratoni szakágba tett egy rövid kitérőt. A szingapúri világbajnokságra végül nem jutott el, de így is nagy élmény volt számára.

„Én mindig is kacérkodtam a maratoni szakággal - mondta Szabó Gabriella a kajak.hu-nak. - Még serdülő voltam, tizenöt éves, amikor az ifik között Európa-bajnokságot tudtam nyerni párosban. Itthon azt követően is részt vettem versenyeken, de mivel jöttek a síkvízi eredmények, a versenynaptárba már nem fért bele a kettő együtt. Az olimpia közeledtével szerettem volna a szokottnál is korábban kezdeni a felkészülést, és még többet alapozni. Erre Csipes Feritől engedélyt kaptam, így csatlakoztam Agócs Misiék csapatához. Végül rajthoz álltam a maratoni válogatón is, de csak B-egységként tudtunk kvalifikációt szerezni, az meg sajnos fizetős volt, amit nem tudtuk bevállalni. A szövetség az A-egységek utazását állta. Elkeseredett viszont nem voltam, az elvégzett munka nem veszett kárba.”

Mivel Kozák Danuta 2012-ben minden bizonnyal az egyesre koncentrál, Szabó Gabinak "meg kellett válnia" örök párjától.

„Még messze vagyunk tőle, de azért az embernek már ilyenkor jár az agya kicsit azon is, hogy körülbelül mi vár rá a következő szezonban. A realitás azt mondatja velem, hogy az olimpiai csapathajókba lehet esélyem bekerülni. Ha én választanék, akkor természetesen a kétszeres világbajnok párosra tenném le mindenek előtt a voksomat, ott is persze Danára. Bárhogy alakul a helyzet, nála jobb párom soha nem volt, és tisztában vagyok azzal, hogy nagy valószínűség szerint nem is lesz pályafutásom során. Viszont Dana idén érthető okokból az egyesre tudott váltani, és bizony komoly esélye van annak, hogy ez ne változzon meg jövőre sem. Ebben az esetben viszont a válogatókon nekem más társ után kell néznem. Szerencsémre olyan messzire nem kell tekintenem, mert csapaton belül ott van a lehető legközelebb hozzám Csipes Tami, akivel Poznanban ezren már nyertem világbajnokságot. Én nagyon bízom a Tamival alkotott párosunkban, egyrészt, hogy össze tudunk állni, másrészt, hogy eredményesek is tudunk lenni.”