Serie A

A Napolinak az egy pontért is hajtania kellett az újonc ellen

A Napoli meglepetésre döntetlent játszott az újonc Novara otthonában vasárnap este, az olasz labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában.

1-1-es döntetlennel ért véget az újonc Novara és a Napoli összecsapása az olasz labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén.

Az Napoli csak az első félóra elteltével kezdett felpörögni, addig meglepetésre az újonc Novara dominált, Morgan De Sanctisnak egy bravúrt is be kellett mutatnia. A 35. percben alakított ki először veszélyes helyzetet Samir Ujkani kapuja előtt a vendégegyüttes, Maggio fejelt jobbról, hét méterről, kevéssel a kapu fölé, egy perccel később lábbal próbálkozott, de a kapus rajta volt a labdán.

A második félidőben már a vendégek irányították a játékot, de vezetést a hazaiak szereztek: a 70. percben Ivan Radovanovics 23 méterről, jobbról remekül talált el egy szabadrúgást, De Sanctis csak beleütni tudott a labdába. Walter Mazzari cserékkel próbált életet lehelni csapatába, a 84. percig húzta Attilio Tesser gárdája, ekkor Hamsík nagyon rosszul találta el a balról beadott labdát, de az még továbbpörögött Džemailihez, a svájci középről, tíz méterről kapásból a hálóba vágta (1-1). A hátralévő percekben a győztes gólért hajtott a Napoli, a hosszabbításban összeakadt a hazaiak kapusa és Goran Pandev, de elmaradt a tizenegyes.

Az egy pontért is meg kellett izzadni az előző kiírás bronzérmesének, és hiába a szép Bajnokok Ligája-menetelés, a bajnokságban csikorog a Napoli gépezete, maradt az ötödik a tabellán, jelentős hátrányban az élmenőkkel szemben.

Serie A, 15. forduló:
Novara-Napoli 1-1 (0-0)
gól: Radovanovic (70.), illetve Dzemaili (84.)
 
Korábban:
Bologna-AC Milan 2-2 (1-1)
gól: Di Vaio (11.), Diamanti (73.), illetve Seedorf (16.), Ibrahimovic (72., 11-esből)
 
Atalanta-Catania 1-1 (0-1)
gól: Tiribocchi (71.), illetve Legrottaglie (18.)
piros lap: spolli (44., Catania)
Cagliari-Parma 0-0
 
Udinese-Chievo 2-1 (0-0)
gól: Di Natale (68.), Basta (79.), illetve Paloschi (83.)
 
Szombaton játszották:
Internazionale-Fiorentina 2-0 (1-0)
gól: Pazzini (41.), Nagatomo (49.)
Palermo-Cesena 0-1 (0-0)
g: Mutu (63.)
kiállítva: Munoz (63., Palermo)
 
Lecce-Lazio 2-3 (1-1)
g: Di Michele (12.), Ferrario (59.), illetve Klose (28., 87.), Cana (48.)
Siena-Genoa 0-2 (0-0)
g: Rossi (57.), Palacio (91.)
 
Hétfő:
AS Roma-Juventus 20:45