NB I

Aczél Zoltán még január előtt távozhat a Haladástól

Egyelőre nem született döntés arról, hogy Aczél Zoltán, a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás Sopron Bank vezetőedzője marad-e a posztján, jóllehet péntek este több órán át tanácskoztak a csapat tulajdonosai.

Aczél Zoltán sorsa nem dőlt el

A klub honlapjának szombati információja szerint a tulajdonosok jövő héten személyesen beszélnek Aczéllal, s aztán határoznak.

„Egyelőre nem született döntés Aczél Zoltán sorsáról - nyilatkozta a haladas.hu-nak Marton Zsolt alpolgármester, a többségi tulajdonos önkormányzat képviselője. - Tudjuk, hogy ilyen szörnyű napok után Zoli számára a családja az első, de hamarosan mi is szeretnénk beszélni vele, ezért jövő héten valamelyik nap – hogy mikor, azt most még nem tudom - leülünk Zolival, és azt követően döntünk a hogyan továbbról.”

A kérdés azt követően került terítékre a Haladás éjszakába nyúló taggyűlésén, hogy a bíróság szabadlábra helyezte Aczél Zoltánt, a Haladás jelenlegi, a Siófok korábbi vezetőedzőjét, akit november 30-án, a Videoton elleni Magyar Kupa-mérkőzést követően vettek őrizetbe, mert kötelességszegés és vesztegetés gyanúja merült fel vele szemben.

"Meg tudom erősíteni a hírt, mert megkaptuk a Fővárosi Bíróság végzését az ügyben - nyilatkozta az MTI-nek pénteken Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. - A bíróság úgy ítélte meg, hogy az eddig közölt megalapozott gyanú fennáll Aczél Zoltánnal szemben, de nem indokolt a kényszerintézkedés, mert a büntetőeljárás oly mértékben előrehaladott állapotban van, hogy részéről a meghiúsításának veszélye már nem áll fenn."