Serie A előzetes

A Lazio nyerni szeretne az új edzővel készülő Lecce otthonában

  • Bodnár Gergő

A tizenhárom forduló alatt mindössze 8 pontot szerző Lecce Serse Cosmi irányításával szeretné legyőzni a Laziót hazai pályán.

A Lazio Leccéből hozná el a 3 pontot - Fotó: AFP

Lecce-Lazio 18 óra, Digi Sport Plus hatharom-tipp: X Szombat este a Serie A 15. fordulójának nyitómeccsén a három mérkőzés óta nyeretlen Lecce, a Lazio csapatát látja vendégül. Amennyiben a bajnokságban mutatott teljesítmény alapján szeretnénk megtippelni az esélyeket, nyugodtan a rómaik sikerére fogadhatnánk, de nem szabad elfelejteni, hogy a sereghajtónál épp a Lazio elleni találkozót megelőzően váltottak edzőt.  A tizenhárom forduló alatt mindössze 8 pontot szerző csapat szakvezetőjét, Eusebio Di Francescót a nagy beugró Serse Cosmi váltotta a kispadon. Erre mondta, az idegenben csak a győzelmet elfogadhatónak tartó Lazio edző Edy Reja, hogy a hazaiak a szezon meccsére készülnek szombaton. A nem éppen visszafogott stílusáról ismert Cosmi, hatalmas feladatra vállalkozott, hisz ezt a Leccét több mint bravúr lenne az A-ligában tartani.  A déliek az eddigi hat hazai találkozójukon mindössze 1 pontot gyűjtöttek, míg a szombati ellenfél még nem kapott ki idegenben. Egy vendéggyőzelem esetén, a Lazio átmenetileg feljöhetne a második helyre.  

A várható kezdőcsapatok:
LECCE: Benassi- Oddo-Tomovic-Esposito-Mesbah- Cuadrado- Obodo-Giacomazzi- Bertolacci- Muriel- Di Michele
LAZIO: Marchetti- Konko-Diakite- Stankevicius- Radu-Gonzalez- Ledesma-Lulic- Hernanes- Klose- Rocchi

Inter-Fiorentina 20.45, Digi Sport Plus hatharom-tipp: 1 Újabb hazai vereség a Bajnokok Ligájában, a CSKA Moszkva elleni 1-2 ellenére a Serie A-ban gyengélkedő Inter, mégis csoportelsőként jutott be a nyolcaddöntőbe. Tizenhárom forduló után csak a 15. helyen áll Claudio Ranieri együttese, ráadásul az Inter a tabella első felébe tartozó csapatok ellen még nem győzött!  A San Siróban a Napoli és a Juventus mellett, az előző körben az Udinese is nyerni tudott. A Fiorentina a gyenge rajt után -az első nyolc fordulóban mindössze két győzelem- végre kezd magára találni. A lilák a 6 gólos Jovetic vezetésével egy hete a Romát verték, azt megelőzően bár kikaptak a Palermotól, az Empolit kiejtették az Olasz-kupából. A két klub legutóbbi firenzei találkozása alkalmával, az Inter a volt Fiorentina csatár Pazzini góljának köszönhetően 2-1-re nyert. 

A várható kezdőcsapatok:
INTER: Julio Cesar- Maicon- Lucio-Samuel- Nagatomo-Cambiasso- Faraoni- Thiago Motta- Stankovic- Zarate- Pazzini
FIORENTINA: Boruc- De Silvestri- Gamberini- Natali- Pasqual- Behrami-Munari- Vargas- Lazzari- Gilardino- Jovetic 

Siena-Genoa 18.00
hathárom-tipp: X

Palermo-Cesena 20.45
hathárom-tipp: 1