Gyász

Elbúcsúztatták Menczel Iván olimpiai bajnok futballistát

  • MTI
megosztom

A november 28-án, 70. életévében elhunyt Menczel Iván olimpiai bajnok labdarúgót pénteken családtagjai, egykori játékostársai, tisztelői kísérték utolsó útjára legnagyobb klubsikerei helyszínén, a Vasas Illovszky Stadionjában.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint a szertartáson az MLSZ nevében Borbély Zoltán, a jogi- és sajtóiroda vezetője, valamint Menczel Iván egykori olimpiai válogatottbeli csapattársa, Dunai Antal elnöki tanácsadó mondott búcsúbeszédet.
   
Menczel 1941-ben született Karancsalján, 18 évesen mutatkozott be a Salgótarján felnőtt csapatában. A válogatottban 21 évesen debütált, s az 1962-es chilei világbajnokságra el is utazott a nemzeti csapattal, de nem lépett pályára a tornán. Salgótarjánból négy év után Tatabányára szerződött, két bajnoki bronzérmet nyert, majd 1968-ban a Vasasba igazolt, s újabb két bronzérmet szerzett.
   
Az 1968-as mexikóivárosi olimpián a válogatott mind a hat mérkőzésén játszott, három gólt szerzett, a bolgárok ellen 4-1-re megnyert döntőben a magyarok az ő találatával egyenlítettek. Menczel visszavonulása után utánpótlásedzőként dolgozott többek között a Salgótarján és a Vasas csapatainál.
   
A néhai játékost a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Vasas saját halottjának tekinti.

megosztom