Rövidpályás úszó Eb

Cseh arany-, Verrasztó ezüstérmes 400 m vegyesen - napi összefoglaló

  • MTI
megosztom

Cseh László első, Verrasztó Dávid pedig második lett 400 m vegyesen a péntek délutáni döntőben az úszók lengyelországi rövidpályás Európa-bajnokságának második napján, Szczecinben.

Cseh László (b) arany, Verrasztó Dávid (j) pedig ezüstérmet nyert a 400 méter vegyesen az úszók lengyelországi Szczecinben zajló rövidpályás Európa-bajnokságán. MTI Fotó: Kovács Anikó

A magyar házi finálévá lényegült számban Cseh semmit sem bízott a véletlenre, az elejétől vezetve tulajdonképpen simán győzött 4:01.68 perccel. A Kőbánya SC klasszisa elmaradt ugyan Európa-csúcsától bő négy másodperccel, ám a négy perchez közeli idő – amelynél jobbat az idén csak az amerikai Michael Phelps úszott – is bőven elegendő volt számára az Eb-aranyhoz. A Szczecinben immár duplázó Cseh, aki 200 m vegyesen nyert csütörtökön, pályafutása 12. – a magyar úszósportnak pedig a 29. - rövidpályás Eb-elsőségét gyűjtötte be. A címvédőként indult Verrasztó - aki tavaly, Eindhovenben Cseh távollétében nyert - eleinte "megbújt" a mezőnyben, aztán fokozatosan tört előre, csupán honfitársát nem tudta beérni, ezüstje és 4:03.03-as teljesítménye felettébb elismerésre méltó.
   
"Jó úszás volt, csak az idő lehetett volna jobb, de ebből a szempontból kicsit ellustultam, már nem a szó legrosszabb értelmében, csak annyiban, hogy nem feltétlenül hajszolom mondjuk azt, hogy mindenképpen négy perc alá menjek, hanem elsősorban arra figyelek, hogy a győzelem meglegyen - nyilatkozott Cseh. - Múlnak az évek, régen ilyenkor nem figyeltem a többieket, most azért már kinézek jobbra is, balra is. Ezzel az egésszel nem azt akarom mondani, hogy már csak az arany érdekel, semmi más, és nem izgat, hogy fejlődök-e. Azzal viszont tisztában vagyok, ahhoz több edzés kell, hogy az Európa-csúcsom közelében legyek, amit a szuperdresszben úsztam. És egyértelműen nem tettem le arról, hogy megjavítsam ezt az időt, de ehhez még több időre és még több munkára van szükség."
   
"Jobb időre számítottam, hiszen ennyit már korábban is tudtam, valamiért nem úgy ment az úszás, ahogy szerettem volna, nem éreztem azt, hogy úgy mennék, ahogy kellene - kezdte összegzését Verrasztó. - Háromszáznál már láttam, hogy nem tudok akkorát robbantani, amivel utolérhetném Lacit. Őszintén szólva szerettem volna jobbat úszni és esetleg nyerni, de ma valamiért nem ment."
   
Az esti programban dobogós reményeket fűztek a piros-fehér-zöld színekért szorítók a 100 m férfi mell döntőjéhez is, ahol azonban Gyurta Dánielnek – akinek a 200 m az igazi száma, a valódi felségterülete, ahol normál medencében világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes, rövid pályán pedig Eb-győztes – meg kellett elégednie az ötödik hellyel (57.56 mp). A finálé másik magyar szereplője, Financsek Gábor kilencedik lett (59.07).
   
"Sikerült javítani tavalyhoz képest, ennél többre idő szempontjából nem igazán gondolhattam, viszont kétségtelen, helyezésben egy picit jobbra számítottam - fogalmazott Gyurta. - Ám ez most ennyire volt elég, még nem tudom úgy elkezdeni ezt a számot, mint a specialisták, a második ötven már jó, annak ellenére, hogy szerintem a falat már megint elrontottam. Egyébként jó erőben érzem magam, jól ment az úszás, a kétszázasok egy kivétellel mögöttem végeztek, Dale Oen nyert, viszont közel voltam hozzá, ami szintén jó jel a kétszáz előtt."
   
Az elődöntős magyarok közül a legváratlanabb pénteki produkcióval Takács Krisztián rukkolt ki, aki 100 m gyorson kellemes meglepetésre megnyerte futamát 47.59 másodperccel, 28 századra maradva el országos csúcsától. Összesítésben Takács a második helyen lett finalista, míg a másik elődöntőben indult Kozma Dominik a negyedik legjobb idővel (47.82) jutott be a szombati döntőbe.
   
Ott lesz az Eb harmadik napjának medálokért zajló programjában Jakabos Zsuzsanna és Verrasztó Evelyn - a 200 m vegyes csütörtöki ezüstérmese - is, ők 100 m vegyesen remekeltek. Jakabos nemcsak saját előfutamát nyerte meg, hanem összesítésben is a legjobb időt érte el (59.77 mp), míg Verrasztó (59.92), aki a szám Európa-bajnoki címvédője, saját "tízesében" a második lett, a teljes rangsort tekintve pedig a harmadik hely birtokosaként várhatja a szombati döntőt.
   
A végállomást jelentette ugyanakkor a pénteki elődöntős próba 50 m férfi háton Bohus Richárdnak (24.75 mp), 50 m női pillangón pedig Tompa Orsolyának (27.10), miután mindketten a 19. pozícióban zártak összesítésben.

Pénteki eredmények:
Férfiak:
400 m vegyes, Európa-bajnok:
CSEH LÁSZLÓ 4:01.68 p
2. VERRASZTÓ DÁVID 4:03.03
3. Gal Nevo (Izrael) 4:04.49
 
100 m mell, Európa-bajnok:
Alexander Dale Oen (Norvégia) 57.05 mp
2. Damir Dugonjic (Szlovénia) 57.29
3. Fabio Scozzoli (Olaszország) 57.30
...5. GYURTA DÁNIEL 57.56
...9. FINANCSEK GÁBOR 59.07
 
100 m pillangó, Európa-bajnok:
Konrad Czerniak (Lengyelország) 49.62 mp
2. Jevgenyij Korotyiskin (Oroszország) 49.88
3. Francois Heersbrandt (Belgium) 50.44
 
50 m hát, Európa-bajnok:
Aschwin Wildeboer Faber (Spanyolország) 23.43 mp
2. Flori Lang (Svájc) 23.57
3. Pavel Szankovics (Fehéroroszország) 23.64
 
Nők:
800 m gyors, Európa-bajnok:
Lotte Friis (Dánia) 8:07.53 p
2. Erika Villaecija Garcia (Spanyolország) 8:12.23
3. Melanie Costa Schmid (Spanyolország) 8:16.28
 
200 m mell, Európa-bajnok:
Rikke Möller Pedersen (Dánia) 2:19.55 p
2. Anasztaszja Csaun (Oroszország) 2:20.84
3. Fanny Lecluyse (Belgium) 2:21.14
 
100 m gyors, Európa-bajnok:
Britta Steffen (Németország) 51.94 mp
2. Jeanette Ottesen (Dánia) 52.05
3. Amy Smith (Nagy-Britannia) 52.77
 
100 m hát, Európa-bajnok:
Darina Zevina (Ukrajna) 56.96 mp
2. Anasztaszja Zujeva (Oroszország) 57.12
3. Mie Oe Nielsen (Dánia) 57.57
 
50 m pillangó, Európa-bajnok:
Jeanette Ottesen (Dánia) 24.92 mp
2. Triin Aljand (Észtország) 25.51
3. Szvetlana Hahalova (Fehéroroszország) 25.96
 
4x50 m gyorsváltó, Európa-bajnok:
Németország (Britta Steffen, Dorothea Brandt, Paulina Schmiedel, Daniela Schreiber) 1:37.29 p
2. Dánia 1:37.63
3. Olaszország 1:38.12
megosztom