NHL

Nem tetszik a rendszer? – 9. heti NHL erőrangsor

  • Molnár Dávid

Bár még javában zajlik a 2011-2012-es idény az NHL-ben, a 9. héten mégis olyan esemény történt, ami alapjaiban változtatja meg az észak-amerikai profi jégkorongliga jövőjét. Már a harmadik számunkban pedzegettük a jövő évi csoportátszervezés gondolatát, azonban kedden az NHL tulajdonosai véglegesítették az ezzel kapcsolatos elképzeléseiket, és új, négy főcsoportos felosztásra tették le a voksukat. A játékosok szakszervezetének, az NHLPA-nek még bele kell ebbe egyezniük, hogy érvénybe léphessen a jövő évtől kezdve, azonban kicsi az esély arra, hogy a játékosok megvétóznák a tervezetet. Úgyhogy kedves nézők, úgy nézzék az idei szezont, hogy utoljára lesz keleti és nyugati főcsoport, illetve a hat divízió az NHL-ben!

Miért nem tetszett a rendszer?

Mondhatni, hogy a Winnipeg Jets visszatérése volt a katalizátora az átszervezésnek, azonban jobban megnézve, ha csak ez lett volna az alapja, akkor könnyen megoldhatták volna a dolgot a Jets és valamelyik keleti időzónás, ámde nyugati konferenciában lévő csapat felcserélésével. Ehelyett azonban teljes átszervezést hajtottak végre.

Az előző rendszert sok kritika érte amiatt, hogy a nyugati konferenciában lévő csapatok, sokkal többet utaznak, mint a keletiek. Példának okáért a New Jersey, és a két New York-i csapat harmadannyit utazik egy évben, mint a Vancouver vagy a San Jose, ami rengeteg időt és energiát elvesz a játékosoktól. Arról nem is beszélve, hogy olyan csapatok, mint a Detroit vagy a Columbus valójában a keleti időzónában helyezkednek el, de mégis a nyugatiakhoz kellett alkalmazkodniuk, ezért gyakran később kezdődött a mérkőzés helyi idő szerint, mint kellett volna. Tehát ahelyett, hogy helyi idő szerint este 7-kor elrajtolhattak volna a csapatok, várni kellett még egy órát, hogy legalább a központi időzónában élők megtekinthessék esti elfoglaltságként a mérkőzést. Ezzel azonban csak annyit értek el, hogy a késői meccsek miatt kevesebben látogattak ki a csarnokokba, ami jelentős érvágás volt olyan instabil pénzügyi helyzetben lévő csapatoknak, mint a Columbus, a Dallas vagy a Nashville.

Az NHL csapatainak felosztási terve a 2012-13-as szezontól

Mi is ez az új rendszer?

Konkrétumok még nincsenek az új csoportok, illetve főcsoportok neveit illetően, de annyi biztos, hogy két 8 csapatos, illetve két 7 csapatos konferencia lesz majd az NHL-ben. Az előbbiek tagjai: a Vancouver, a Calgary, az Edmonton, a Colorado, a Phoenix, az Anaheim, a San Jose és a Los Angeles, illetve a Detroit, a Chicago, a Columbus, a St. Louis, a Minnesota, a Winnipeg, a Nashville és a Dallas. A keleti oldalon lesz a két hét csapatot számláló főcsoport, melyeknek tagjai a maradék kanadai együttesek, a Toronto, a Montreal és az Ottawa, valamint a Boston, Buffalo, Florida és a Tampa Bay, illetve a másik csoportot a New Jersey, a két New York-i csapat, a Philadelphia, a Pittsburgh, a Carolina és a Washington erősíti.
 
Mint látható, az NHL most odafigyelt, hogy nagyjából egy időzónában található csapatokat hozzanak össze a csoportokban, azonban még így is megkérdőjelezhető, hogy mit keres a Florida és a Tampa Bay az északi csapatoknál, amivel jelentősen megnő majd az utazások során megtett kilométerek száma. Ugyanakkor tény és való, hogy végre a Detroitnak és a többi nyugati konferenciába száműzött csapatnak is jóval kedvezőbb lesz ez a felállás, hiszen a jelenlegi elképzelés szerint az együttesek a 7 csapatos csoportokban hatszor, a másik két csoportban pedig ötször mérkőznének meg egymással egy szezonban, azaz a meccseik több mint felét a saját időzónájukon belül játsszák le.

Az is egy jó pont az NHL-től, hogy ezentúl mindenki fog játszani mindenkivel minden egyes évben, kétszer – egyszer otthon, egyszer idegenben. Ezzel nem kell éveket várnia a kaliforniai vagy az északnyugati csapatok szurkolóinak arra, hogy Crosby vagy Ovechkin látogatást tegyen náluk, mert minden szezonban sor kerül erre.

A rájátszásba minden főcsoport első négy helyezettje kerülne, és az első két körben főcsoporton belül kerülnének megrendezésre a párharcok, a szokásos eljárás szerint: első helyezett a negyedikkel, második a harmadikkal, majd ezeknek a nyertesei egymással egy négyes fináléban. Hogy a végső négy csapatot miként párosítják majd, azt egyelőre homály fedi.

Miért tetszik a rendszer?

Ismétlésképp hangozhat, de örvendetes, hogy az NHL végre időzónák szerint osztotta fel a csoportokat, amivel jelentősen megkönnyíti a csapatok és saját maga helyzetét. Ne feledjük, hogy az NHL-nek TV-ből is jön bevétele, és a központi csoport közvetítéseinek nézőszáma jelentősképpen csökken, amikor helyi idő szerint 9-10 körül kezdődik egy meccs, mert éppen Kaliforniában lép pályára a csapat.

Mivel csak négy csapat juthat be, a rivalizálás elképesztő méreteket ölthet, hiszen minden évben nagyon szoros lesz és kiéleződik a csata a rájátszásba jutásért. A Washington és a Pittsburgh össze-csapásai új szintekre emelkedhetnek, hiszen évente minimum hatszor fognak megütközni egymással, és akkor nem is beszéltünk arról, hogy a Penguinsnek a jelenlegi csoportriválisai is mind megmaradnak, kezdve a Flyersszel.

Miért nem tetszik a rendszer?

Nem hiába nevezik a külföldi oldalakon is „conference”-nek az új csoportokat, hiszen valójában négyfelé szakad a liga, és a Stanley Kupa szinte átalakul a kanadai junior ligák Memorial Kupájává, amiért ugyebár a négy legrangosabb kanadai bajnokság győztese harcolhat egymás ellen. Ezeket a nyerteseket ez esetben cseréljük ki a főcsoportok nyerteseivel, és ugyanazt a képletet kapjuk.

Jó dolog rivalizálást teremteni, azonban a legnagyobb félelem mégis aköré fonódik, hogy egy-két éven belül sablonossá és unalmassá válnak a párharcok, ahol mindig a New Jersey és a Pittsburgh vagy a Boston és a Toronto csap össze az alapszakaszbeli hat mérkőzésen túl a rájátszásban is. Bár a nyugati és keleti konferencia bevezetése előtt számos legendás divíziópárharcot láthattak a nézők, azonban a mostani rendszer megteremti annak a lehetőségét is, hogy csoportokon túlmenően, a konferenciákon belül alakuljanak ki új riválisok. A Buffalo és a Philadelphia a lockout óta már jó párszor találkoztak a rájátszásban, és lassan de biztosan egyre paprikásabbá válik a hangulat a két csapat összecsapásain. Most ennek egy csapásra vége szakad, hiszen csupán kétszer találkoznak az alapszakaszban, és ha kijön a lépés mindkettőnek, akkor maximum a „fő-főcsoport” döntőben találkozhatnának ismét, azaz a legjobb esetben is legfeljebb kilenc alkalommal.

A Tampa Bay és a Florida száműzése az északi csapatok közé sem bizonyulhat jó húzásnak, az embernek rögtön az az érzése támad, hogy ezt a két klubot magára hagyta az NHL és lassan költöztetni fogják őket. Ezzel persze a két floridai együttes is tisztában van, és valószínűleg mennek majd egy pár kört az NHL-hez, hogy ezt vegyék ismét fontolóra, egyelőre viszont nem sokban reménykedhetnek. Maximum, ha a Phoenix a jövő nyáron Hamiltonba vagy Quebecbe költözik, akkor szóba kerülhet, hogy 2013-tól keleten új főcsoportokat szervezzenek az érdekükben.

Mint az jól látható, még ha földrajzilag igyekeztek is összesűríteni a csoportokat az NHL-ben, még így is hagy kivetnivalót maga után a koncepció. A két nyolccsapatos főcsoportban azt is számon kérik, hogy sokkal nehezebb dolguk lesz rájátszásba kerülni, mint a két másikban, ami pl. a kaliforniai és a nyugat-kanadai csapatokat felvonultató csoportban nagyon is helytálló érv. Válaszként bizonyára az fog érkezni, hogy elsősorban az még élesebb rivalizálást fog szülni és még izgalmasabb lesz a verseny. Jövőre minden kiderül – vagy nem, ha a lockout miatt beüt a krach –, bár az se lenne meglepő, hogyha a lebonyolítási rendszert 1-2 idényen belül megint megváltoztatnák.

Ami pedig az elmúlt hét eseményeit illeti, a Boston 15 meccs óta tartó pontszerző sorozata szakadt meg szerda hajnalban Winnipegben, amikor rendes játékidőben 2-1-re kikaptak Charáék. Ettől függetlenül erőrangsorunk élén maradtak, hiszen nem sok csapat büszkélkedhet azzal az új idényben, hogy a lehetséges 30 pontból 29-et sikerült begyűjtenie az elmúlt 6 hét során. A Washington és az Anaheim a javulás jeleit mutatják új vezetőedzőik kezei alatt, azonban a Carolina továbbra is csak vergődik.

NHL
9. heti erőrangsor
Csapat Heti helyezés Múlt heti
helyezés
Mutató
(Gy-V-HV)
Boston Bruins 1. 1. 17-8-1
Minnesota Wild 2. 4. 18-7-3
Pittsburgh Penguins 3. 2. 16-8-4
Detroit Red Wings 4. 3. 16-9-1
Chicago Blackhawks 5. 5. 16-8-4
Philadelphia Flyers 6. 6. 15-7-3
New York Rangers 7. 8. 15-6-3
San Jose Sharks 8. 7. 14-9-1
Toronto Maple Leafs 9. 9. 15-10-3
Florida Panthers 10. 10. 15-8-4
Vancouver Canucks 11. 13. 16-10-1
Los Angeles Kings 12. 11. 13-10-4
Edmonton Oilers 13. 12. 13-11-3
St. Louis Blues 14. 14. 15-9-3
Dallas Stars 15. 15. 15-10-1
Phoenix Coyotes 16. 16. 15-9-3
Ottawa Senators 17. 19. 13-11-3
Buffalo Sabres 18. 18. 14-11-1
Washington Capitals 19. 17. 13-12-1
Calgary Flames 20. 24. 12-13-2
Colorado Avalanche 21. 23. 13-14-1
New Jersey Devils 22. 20. 13-12-1
Nashville Predators 23. 22. 12-11-4
Tampa Bay Lightning 24. 21. 11-14-2
Winnipeg Jets 25. 27. 12-11-4
Montreal Canadiens 26. 25. 11-11-6
New York Islanders 27. 26. 9-11-5
Columbus Blue Jackets 28. 28. 6-15-3
Anaheim Ducks 29. 30. 8-14-5
Carolina Hurricanes 30. 29. 8-17-4