Asztalitenisz Top12

Póta ott van európai mezőnyben, Tóth és Lovas tartalék

megosztom

Decemberi világranglistás helyezése alapján Póta Georgina is helyet kapott az asztaliteniszezők Európa Top 12-bajnokságának mezőnyében. A kontinentális szövetség honlapja szerint Tóth Krisztina a második, Lovas Petra pedig a negyedik számú tartalék.

A nemzetközi szövetség, az ITTF múlt pénteken hozta nyilvánosságra idei utolsó rangsorát, amelyben Póta (43. hely) pályafutása során először megelőzte az utóbbi években mindig hazai listavezető Tóthot (49.). Ez a pozíció az európai ranglistán a tizedik helyet jelenti Pótának, aki így ott lehet a Lyon melletti Villeurbanne-ben február 4-5-én sorra kerülő tornán. Korábban 2005-ben és 2008-ban volt résztvevője a rangos viadalnak.

A Pótához hasonlóan már biztos olimpiai induló Tóth tavalyig megszakítás nélkül 16-szor szerepelt az Európa TOP 12-n, ezúttal azonban csak akkor léphet asztalhoz, ha az első 12 közül ketten visszalépnek.

megosztom