Heti 6:3

Madár-pech, Aczél-bilincs, Eb-láz és sok minden más

megosztom

Ismét eltelt egy hét, így újra jelentkezünk a Heti 6:3 című rovatunkkal, amiben hat örömteli és érdekes sportesemény mellett három kevésbé vidám, de annál inkább elgondolkodtató történést elevenítünk fel az elmúlt napokból.

Heti Hatos

1. Már Eb-lázban fél Európa
Azt túlzás lenne állítani, hogy pénteken este leállt az élet Magyarországon, de tény, a magyar csapat távolléte ellenére is sokan kísértük érdeklődve a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság sorsolását. A Kijevben megtartott ceremónián várható volt, hogy egy igazi halálcsoport is kialakul majd, lévén az erősorrendet felborítva mindkét házigazda (Lengyelország, Ukrajna) az első kalapba kapott besorolást. A semleges szurkolók nagy örömére aztán tényleg ki is alakult egy bivalyerős kvartett, méghozzá a „B”-jelzésű, ahol a két favorit, a selejtezőkön pontveszteség nélkül átrobogó Németország, valamint a mieink csoportjában remeklő Hollandia mellé a korábbi Eb-győztes Dánia, valamint a Cristiano Ronaldóval felálló portugálok kerültek. Persze nem állítom, hogy ebben a csoportban lesznek a legjobb meccsek, de bármi is lesz majd itt a végeredmény, utólag vélhetően sokan utalnak majd vissza sors igazságtalanságára. Többen legyintettek az „A”-csoportra, ahol valóságos keleti-dömping lesz, de a lengyel-cseh-görög-orosz négyes párharcai nyíltnak tekinthetőek, és nem kizárt, hogy az izgalmak már a varsói Lengyelország-Görögország nyitómérkőzésen a tetőfokára hágnak. Igaz bármi is legyen aznap a végeredmény, abban biztos vagyok, június 8-án este még Magyarországon is megáll majd az élet a torna nyitómeccsének ideje alatt.

2. Újra talpra állt a Fehérvár
November közepén volt ugyan egy rossz sorozata a Sapa Fehérvár AV19 jégkorong csapatának (kétszeri vereség a Znojmótól, majd zakó a Linz és Salzburg ellen is), azóta azonban ismét helyreállt a rend. Kevin Az utóbbi három meccsét megnyerte a FehérvárPrimeau együttese ugyanis a magyar EBEL-történet egyik legerősebb keretével ismét magára talált és sorozatban szerzi az értékes skalpokat. A Klagenfurt elleni siker már a fordulópontot jelentette a csapat életében, amelyet aztán Ljubljana elleni idegenbeli (4-3) siker követett. A feltámadás igazi visszaigazolása viszont a legutóbbi grazi siker volt (4-2), amely után a fehérvári csapat ismét a liga negyedik helyére kapaszkodott vissza. Az eddig remekül teljesítő Derek Ryan (26 meccs - 28 pont) és a kitűnően védő Adam Munro (92,2%-os védési hatékonyság) vezetésével a csapat eddig legjobb szezonját teljesíti és ha figyelembe vesszük, hogy a következő hat mérkőzésből ötöt itthon játszik a Fehérvár, akkor könnyen elképzelhető, hogy a december hónapja is szerencsésen alakul majd a magyar jégkorong kirakatcsapatának.

3. Spanyol uralom a Davis Kupában
Argentínának negyedszer sem sikerült. Sok esélye persze aligha volt most a dél-amerikai csapatnak, a sevillai csarnok 27.000 (!) nézője és a salakos borítás ugyanis egyértelműen a házigazda spanyoloknak kedvezett a múlt hétvégi Davis Kupa döntőben. Az esélyeket remekül megragadták a finálé első napján a házigazdák, akik Nadal könnyed és Ferrer ötszettes győzelme után 2-0-s előnybe kerültek. A szombati párosban ugyan némi remény csillant fel, ám del Potroék nem tudták teljessé tenni (a Davis Kupa döntőjében legutóbb 72 éve látott) bravúrt, vagyis a 0-2-ről történő fordítást. A vasárnapi újabb Nadal siker után a spanyolok ugyanis 3-1-re győztek (az ötödik meccset már le sem játszották), így 2000, 2004, 2008 és 2009 után most ötödször szerezték meg a tenisz sport legértékesebb csapat trófeáját. Az argentinok viszont újra csak búslakodhattak, hiszen 1981, 2006 és 2008 után ez volt a negyedik elveszített döntőjük, így továbbra is várniuk kell az első sikerre. Ami persze akár már jövőre is összejöhet, különösen úgy, hogy a vasárnapi fiesta után nem sokkal Nadal és Ferrer is bejelentette, hogy jövőre - az olimpia miatt - nem szeretne játszani a Davis Kupában.

Riesch és Vonn végre újra kibékült4. Újra szent a béke Riesch és Vonn között
A jelenkor eredményességre és sikerekre épülő sport világában kevés olyan szoros és mély barátságról tudunk/tudtunk, amely az elmúlt években kialakult a két kitűnő alpesi síző, Lindsey Vonn és német riválisa, Maria Riesch között. Az előző szezon végén éppen ők ketten harcoltak az összetett Világkupa győzelemért, a három pontos Riesch sikert hozó évzáró kapcsán azonban - most már talán ők sem tudják, hogy pontosan miért - összeszólalkoztak egymással. A két rivális ugyan egy ideig mosolyszünetet tartott, de aztán többször is személyesen beszélgetve rájöttek, hogy mi volt a probléma oka. Megegyeztek ugyanis abban, hogy a most helyreállított barátságukat megtartják maguknak és jóval kevesebbet beszélnek majd erről a nyilvánosság előtt. A pályán ugyanis eddig is riválisai voltak egymásnak - ez idén sem változik majd meg - azon kívüli kapcsolatuk viszont csak rájuk tartozik. Korábban előfordult az is, hogy Vonn és Riesch közösen töltötték a Karácsonyt, a békülés után pedig lehet, hogy ez idén is így lesz. És hogy mi lesz akkor, ha erről egyáltalán nem fogunk tudomást szerezni? Őszintén szólva, én ezt nem nagyon bánom…

5. A női síugrók is indulhatnak a Világkupában
A női síugrók a szűken vett szakmán kívül akkor keltettek igazán nagy feltűnést, amikor a 2010-es vancouveri olimpia előtt egészen a kanadai legfelsőbb bíróságig mentek el azért, hogy elindulhassanak a játékokon. A sportági szereplők összefogása akkor még nem volt sikeres, ám alig egy évvel Vancouver után a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) mégis úgy döntött, hogy a női síugrók a következő olimpián már szerepet kaphatnak. Ezzel párhuzamosan a Nemzetközi Síszövetség is úgy döntött, hogy a korábbi Kontinentális Kupa versenyek helyett a nők számára a 2011/12-es szezonban már Világkupa versenyeket ír ki. Szombaton Lillehammerben a hölgyek bizonyíthatták is tudásukat, a 46 indulóból ezúttal Sarah Hendrickson győzött, így Lindsey Van 2009-es vb elsősége után ismét egy amerikai versenyző írta tovább a női síugrás történelmét. A versenyt ráadásul a férfiak normál sáncos versenyével közösen rendezték, így a televízió nézők is láthatták, hogy az évekkel ezelőtt még lesajnált szakág bizony alaposan megerősödött.

6. Jól reagáltak a magyar szövetségek
Sokszor lehet hallani, hogy a szövetségek panaszkodnak a sportági utánpótlásra. Kevesen akarnak sportolni a gyerekek közül, akik pedig elmennek, nem biztos, hogy elég kitartóak ahhoz, hogy igazi élsportolóvá váljanak és bő évtized múlva a magyar sport sikerek letéteményesei legyenek. Munkált bennem a kíváncsiság, hogy vajon olimpiai sportágaink szövetségei tesznek-e azért, hogy magukhoz csábítsák a fiatalokat. Egy öt éves kisfiú anyukájaként megfogalmazott ál-megkeresésünkre az előzetesen vártnál több és gyorsabb válasz érkezett a nyári olimpiai sportágak szövetségeitől, ami jelzi, hogy ha nem is tökéletes (a labdarúgók, kosárlabdázók, röplabdázók például nem reagáltak) a működés mindenfelé, azért egyre többen látják be, hogy az élet szinte minden területéhez hasonlóan a sportban is verseny van az erőforrásokért. Az erőforrást pedig a sportban az emberanyag, az utánpótlás jelenti. Az ennek megkaparintásáért vívott harcnak viszont csupán egyik része az, hogy valaki egy direkt megkeresésre miként reagál. Sokkal nagyobb területet képvisel az, amit a szövetségek proaktív módon tesznek a fiatalok magukhoz csábításáért. A magunk részéről ebben segíteni nem tudunk, de azt nem ígérhetjük, hogy ezen ténykedésüket nem fogjuk hasonlóan trükkös módszerekkel felmérni…


Heti hármas

1. Madár sérülése
Élete egyik legnagyobb dobásra készült az év végén Erdei Zsolt, hiszen hosszas háttér tárgyalások után végre sikerült neki és legfőképp amerikai ügyeit intéző menedzserének, Lou DiBellának elintéznie egy igazán nagy meccset. Szilveszter napján a félnehézsúlyú világbajnok Tavoris Cloud ellen lépett volna ringbe a profik között még veretlen magyar bokszoló. Az elmúlt héten azonban a közkedvelt Erdei Zsolt nem szeretne még visszavonulni„Madár” egy kölni edzésen kézsérülést szenvedett, így mégsem tud kiállni erre a találkozóra. A sérülés sohasem jön jókor, de most a lehető legrosszabbkor érkezett, hiszen Erdei profi karrierje során végig egy ilyen kaliberű ellenfélre és összecsapásra készült. Öröm az ürümben, hogy amíg azóta sokan már Madár boksz-nekrológját fogalmazták magukban, addig a 37 esztendős magyar ökölvívó nem akar visszavonulni. Most túlságosan közel került ugyanis élete nagy álmának megvalósításához, az amerikai boksz-piacra is betörni vágyó magyar pedig szeretne élni azzal az eséllyel, aminek elmaradását tán élete végéig bánná. Arról még nincs döntés, hogy Cloud meccsel-e majd valaki mással december végén, de reményeink szerint megvárja majd Erdeit. Mindkét öklöző menedzsere tudja ugyanis, hogy két veretlen félnehézsúlyú találkozása még az igényes amerikai profi boksz piacon is eladható esemény.

2. Bilincsben egy magyar edző
Szegény Aczél Zoltán. Hiába derül ki róla esetleg, hogy ártatlan, a kétes „dicsőség” és a mérkőzés utáni bilincsbe verés ténye bizonyára egész élete során végigkíséri majd. A bundázás (vagy a sportot sújtó másik nagy témakör a doppingolás) árnyéka sajnos bárkire könnyedén rávetülhet, az pedig semmilyen tisztítószerrel nem orvosolható. Most bizonyára lesz majd hosszas jogi procedúra, aminek a végén egy állítás és egy tagadás szembesül majd egymással. Bíróság legyen a talpán, amely majd ebből kihámozza az igazságot (amit viszont az érintett felek közül mindenki pontosan tud, így egyikük tuti hazudik). Lehet, hogy az Aczél-kérdésben is majd csak évtizedek múlva látunk tisztán (amikor a mostani bunda majd kedves anekdota szintjére kerül), de ami engem jobban aggaszt, hogy kik vannak, kik voltak még benne az ügyben. Ha a Haladást a közelmúltig edző Aczél Zoltán - állítólag 4000 euróért - tényleg bevállalta (még nincs rá bizonyíték, de a rendőrség aligha veri őt bilincsbe, ha nincs alapos gyanúja) a bundázást, akkor alighanem akadnak még más neves „félrelépők”. A zuhanyhíradóban ennél nagyobb nevekről is lehet hallani, akik hamarosan hasonló sorsra juthatnak…

3. Elhunyt Socrates, a brazil foci legendája
Bár korom alapján még biztosan láttam őt a televízióban játszani, nem állítom, hogy pályafutásának minden részletéről személyes emlékeim vannak. Az viszont tény, hogy a ’80-as évek elejéről kevés olyan karakteres labdarúgó emléke maradt meg bennem, mint a napokban elhunyt Socratesé. A 63-szoros brazil válogatott játékos nagyrészt hazai csapatokban szerepelt (akkoriban még nem volt divat az Európában légióskodás arrafelé) klubkarrierje során, legemlékezetesebb találkozóit azonban a nemzeti csapatban játszotta. Az 1982-es világbajnokságon a selecao csapatkapitánya volt, a szovjetek ellen lőtt gólját pedig azóta is számtalanszor játszották már le, mint a vb-k történetének egyik legszebb gólja. A civil életben sportorvosként dolgozó Socrates jellegzetes szakálláról és emberséges magatartásáról marad emlékezetes, aki Brazíliában mindig is a nép játékosa maradt, így különösen kedvelték őt a szurkolók. Még akkor is, ha a hőn áhított világbajnoki cím sem ’82-ben, sem pedig négy évvel később Mexikóban nem jött össze neki…

megosztom