Profi boksz

Márciusban rendezik meg Klicsko címmérkőzését

  • MTI

Miután eldőlt, hogy betegség miatt kénytelen volt lemondani szombati ütközetét Vlagyimir Klicsko, menedzsmentje bejelentette, hogy a címmérkőzés új időpontja március 3.

Az ukrán óriás pénteken lett rosszul, s hasi fájdalmai miatt az innsbrucki kórházba szállították, ahol operáción esett át, majd szombaton Düsseldorfba vitték, ahol egy vesekövet távolítottak el a húgycsövéből.

Noha meccsszervezője szombaton még arról beszélt, hogy a betegség nem befolyásolja a címmeccset - amelyre már több mint 30 ezer jegy kelt el -, vasárnap Klicskónak ismét panaszai voltak, s újra be kellett mennie a kórházba. A 39 esztendős Mormeck megértéssel fogadta a hírt:  "Ha ellenfelem beteg, akkor beteg. Ilyen az élet."

A 35 éves, ifjabbik Klicsko fivér, aki négy nemzetközi bokszszervezetnél (IBF, IBO, WBO, WBA) is címvédő a királykategóriában, a hivatásosok közötti hatvanadik mérkőzésére készült (56 győzelem/3 vereség), míg az egy kategóriával lejjebb, cirkálósúlyban ex-világbajnok Mormecknek (36 győzelem/4 vereség) ez a 41. találkozója lett volna.

Klicsko menedzsmentje hétfőn délután bejelentette, hogy a meccs új időpontja március 3., helyszíne pedig Düsseldorf marad.